2014. május 21., szerda

Álmodozás, elmélyülés

Annyira sokszor nekifutottam már ennek a bejegyzésnek, most úgy gondoltam lejegyzek a gondolataimból  pár sort..

A babatervezés kezdet-kezdetétől újra és újra elképzeltem, hogy milyen lesz babakocsit tologatni, kézben fogni egy babát, szülni, szórakoztatni miközben ő a pihenőszékben csücsül a fürdőszobában, én pedig próbálok nőt faragni magamból a tükör előtt, milyenek lesznek a séták, az, ahogy majd néz amikor apa hazajön a munkából....
Szép, és örömteli képek ezek, de ahogy arra Solya barátnőm rávilágított, a mély-, és ellazult állapot nélkül mindez puszta álmodozás marad, ami bajnak nem baj, csak jobban át tudjuk élni, ha nem csak két megálló között, ablakon kifelé tekingetvén tesszük mindezeket a villamoson, vagy a piros lámpánál elmélázva az autóban, hanem nyugodt környezetben, ellazult állapotban.
Ennek okán kezdtem el az agykontrollt tavaly szeptemberben.
Fontos volt, és most is az , hogy az álmaim, vágyaim itt és mostként jelenjenek meg a tudatomban, amely az elején elég nehézkesen ment, ugyanis, a korábbi álmodozások ellenére nehéz volt elképzelni valamit, amit még nem éltem át, sőt, azt sem, hogy apró babát tartok igaziból a kezemben. Az ilyen képzelgések még mindig álomszerű állapotok voltak, nem voltak igazán megfoghatóak, és úgy gondoltam, kellene még csiszolni rajta, de nem  tudtam hogyan. 
Az agykontrollt abbahagytam november végén, és március magasságában kezdtem újra. Sok időt kihagytam, de nagyon jól ment és minden kép sokkal erősebb és valóságosabb lett. És hogy miért? 
Nagyon egyszerű. Sok ismerősnek lett azóta babája, közülük van akivel találkoztam, találkozom most is. Összenyomkorászom a babájat, szeretgetem. És van a többség, akik babájával még nem találkoztam soha, de az anyuka annyira életszerűen írja le minden pillanatukat, hogy simán el tudom képzelni, hogy most én is ugyanezt élem át. Szóval nem csak annak jó, a korábban  meddőség küzdelmeket bemutató, mostanra babanaplóvá avanzsált blog, aki arra keresi a választ, hogy másnál hogy alszik a gyerek, ki mit vet be a tejszaporításra, hanem azoknak is jó, amilyen én vagyok. A majdnem napi szintű történéseitektől én is átélek minden pillanatot Veletek! Nagyon jó és üdítő olvasgatni a mindennapjaitokat, fogom lelkesen ezután is. 
És remélem, hiszem, hogy mielőbb én is csatlakozom.
Nos így végigolvasva ez olyan "se eleje se vége" iromány lett, de így a jó. 
:) :)

2014. május 20., kedd

Demjén

Nagyon szép, nagyon jó, de nagyon drága! Áldjuk a munkáltató általi szép kártyát! :)
4 nap szépszerelmes felüdülés :) Ittunk finom borokat-, pálinkákat, masszíroztattunk, jókat ettünk és a gyógyfürdőben még éjszakai fürdőzés is volt.
A bejelentkezés után felmentünk a szobához és Pisti nagyon akarta, hogy én menjek be előbb. Az ok egyszerű: elutazásunk előtt még odatelefonált, hogy mi biza évfordulózunk és vagy tulipános, vagy sárgavirágos csokrot szeretne a szobánkba pezsgővel :) Olyan cukifej!

Hoztam képeket:



Recepció

A szobánk



Sószoba

Wellness pihenő






És erre értünk haza :) :)

2014. május 18., vasárnap

Ma 1 éve! :)


A házassági évfordulót Demjénben ünnepeltük meg. Majd hozom a beszámolót :)

2014. május 14., szerda

Nagyon édes és nagyon cuki!

Hétfőn látogatóban voltam.
Az ajtót egy nagyon boldog Anyuka nyitotta ki, karjában a kislányával :) :)
Rögtön kézbe kaphattam és majdnem végig nálam is volt, amíg haza nem mentem. Szuper kiegyensúlyozott pindur, és annyira, de annyira látszik a szülők részéről, hogy imádják!!!!!! A lehető legjobb helye van neki! Igen! Zsófia Kincsőnél jártam. :) :)

Csak annak mondom akinek még nincs gyermeke és  képeken nézi a babákat: az életben ők sokkal kisebbek! De nagyon ám! Kincső is nagyon picúr, mindemellett, szép, kifejlett kisbaba! Ekkora  babácskát nem fogtam még soha de soha, és mindig volt bennem para, hogyúristen, ekkora kicsit nem merek majd  a karomban tartani. Aztán pedig de!
Úgyhogy jól megnyugodtam, jó leszek majd én is anyukának!


2014. május 10., szombat

Ingyen vihető Fraxiparine 0,3

15 db, melyek lejárata 2016. június.
Akinek esetleg szüksége van rá jelezze, és mehet a postai út, vagy a személyes átadás.

2014. május 3., szombat