2013. augusztus 30., péntek

Miért kell az embert hülyének nézni?

Történt ugyanis, hogy tegnap volt a próbanapom. Mint az előbbi posztban írtam, elvileg egy banknál lett volna a pozíció, ahová a munkaerőt egy fejvadász cég szolgáltatja. Mivel korábban én panaszkezelő voltam egy másik pénzintézetnél, így gondoltam miért ne, legalább talán előbb behívnak engem, akinek már van tapasztalata. Egyébként megnéztem a cég internetes oldalát és jó nagy faldumák vannak rajta a semmiről....
A hirdetésben az ügyfelezés, háttérmunkák, és adminisztráció volt megjelölve. De nem a klasszikus kis ablaknál ülő munka. Az állásinterjún biztosítottak arról, hogy az irodában ülve várom az ügyfeleket gondjaikkal, bajaikkal és ha ügyeske leszek akkor néhány hónap és lehet menni más területre. Ez nem gáz mert a korábbi helyemen is lentről kezdtem. Kihagsúlyoztam, hogy én csak fogadom az ügyfelet és a meglévő dolgait kívánom rendbe tenni, ha eladni kell, akkor arra vissza se hívjanak. A válasz: természetesen nem lesz eladás. És hogy mi lett belőle?
 
Mint a próbanapon kiderült, nem a bank kerestet munkaerőt más cégekkel, hanem ez a cég viszi a a bank, egy telefonszolgáltató és még kitudja mismi értékesítését.
A próbanapom két óráig tartott. Azért ilyen sokáig, mert - habár már az érkezésemkor felém elhangzott mondatokból tudtam hogy én ezt nem csinálom - azért k.vára kíváncsi voltam hogy ezmiez...
Találomra az egyik kerületben ki lett választva egy utca, azon belül egy társasház - az a régi gangos budai lakások egyike, ahol ráadásul olyan szegények az emberek :(- ahol egész egyszerűen a fickó akire bízva lettem, végigcsöngette a lakásokat, hogy szerződést kössön, ráadásul a telefonszolgáltatóét...Én konkrétan köpni nyelni nem tudtam, azt sem feltételeztem, hogy a jehova tanúin kívül ilyesmi még létezik. Természetesen nincs alapbér. Ha nem adsz el, nincs egy forintod sem. A betanulás alatt sem kapsz semmit.
Mégis mit gondoltak? Hogy azok után amit megbeszéltünk este a nyakukba ugrok, hogy ez az álommunkám és köszi, hogy nem így hirdettétek meg?!
Még nekem volt ciki akkor és ott azt mondani, hogy köszi de nem....
 
Szóval, még mindig itthon vagyok...
És ezek után már nem bízom semmiben... Jó lenne ismerős által elhelyezkedni, mert az legalább tuti, de olyan meg kinek van?... :(

2013. augusztus 22., csütörtök

Mindennapok

A lombikra várás mellett a múlt héten elkezdtem a szomszéd lánnyal edzésre járni. Egészen konkrétan spinracingre, ami olyan mint a spinning csak kicsit keményebb... Meg elvileg edzőfüggő, hát a miénktől brutálabbat nem is tudnának odatenni. Egyébként nagyon jó, és annyit nyújtunk a végén, hogy nulla izomlázam van tőle. :)

Szerdán és szombaton koptatom a padot az angol kapcsán éééss,

végre úgy néz ki, hogy találtam munkát. Jövő hét csütörtökön megyek próbanapra és ha tetszik akkor kezdhetek is. Egy bank " előadói " álláshelye egy fejvadász cégen keresztül. A munkaidő h-p 11-18.15, de ez a szerdai angolt nem érintené mert elengednének rá. Elvileg ha Nekem is megfelel amit látok, akkor kezdhetek már másnap. Jövő csütörtökön kiderül.

Ma megjött. És a kurvaéletbe már, hogy két és fél év után még minden hónapban azt hiszem, hogy na most sikerült.... és nem. Időre, pontosan.... :(
 
De most legalább vannak fix időpontjaim...
szeptember 10-én kezdem a suprefact-ot;
kb szeptember 18-ra fog megjönni;
A leszívás kb. szept 30;
és okt. 4-én, vagy 5-én a beültetés...  
Október 17-18-án vagy kiderül, vagy beborul....

Messze van még. Nagyon messze....

2013. augusztus 19., hétfő

3 hónap

Tegnap volt a házasságunk negyed éves. Ennek örömére jól össze is vesztük.
Az élet zajlik rendesen. Ma már béke van, ennek okán elmegyünk libegőzni. Pisti még nem volt soha. Remélem nem főlünk meg. :)

A tanfolyam nagyon jó, bár már most lehet tudni, hogy nem fogunk a könyv végére érni. Sokan visszahúzzák a csoportot, de nem ám azzal, hogy nem ért dolgokat - persze van olyan is - hanem hülyeségeket magyaráz a tanárral egy időben, és egy hangmagasságon.
Értem én, hogy többségüknek már csak halvány sejtelme, vagy még annyi sincs arról, hogy milyen iskolapadban ülni, de azért hagyjuk már!
Az első két alkalmon nem akartam ezért szólni, de másokat is zavar, engem meg főleg, úgyhogy ha jövő alkalommal is így lesz, akkor szépen megkérek mindenkit, hogy fogják be...

2013. augusztus 14., szerda

Mégis, mégis angol !

Az úgy volt, hogy találtam hétfőn egy olyan tanfolyamot amire ugyan tudnék jelentkezni, ellenben lejárt a határidő.... Azért felhívtam őket.
Nagyon aranyos volt a néni a telefonban. Beregisztrált, - határidőtől függetlenül - és másnap mehettem aláírni a szerződést, és ma kezdem. :)
Szerdánként 17.00-19.25  és szombatonként 9-11.30 as időpontokban lesz megtartva!!
3.000 Ft-ért a 60 órás tanfolyás.
Az baj hogy nem 90, de felénk ilyet nem indítanak. Amit mégis meghirdetnek, arra meg pest megyei lakos nem jelentkezhet. Ki hallott már ilyet?!
Egyébként tegnap vonattal mentem a papírokért hogy szokjam.
Azért is mert nem mindig fogok tudni kocsival menni, mert ugye nekünk csak egy van, és Pisti jár azzal napi szinten dolgozóba. Na de most kitértem. A lényeg, hogy basszus, az állomástól a tanfolyam helye 40 perc intenzív gyaloglásra van! Sok. Már csak azért is, mert ha vége a napi okulásnak akkor nem lesz annyi időm, hogy elérjem a soron következő vonatot és így várhatok plusz egy órát.
Egyszóval ha a férj délelőttös, akkor a kicsikocsival megyek szerdánként, és ha du-os akkor meg szombatonként. A többi alkalommal meg vonattal ugyan, de felrakom a bicómat is és azzal teszem meg a távot a tanfolyamig.
Tiszta röhej. :)

2013. augusztus 6., kedd

Kerek egy hónap múlva megyek a receptemért.... :) :(

Egyrészt szomi vagyok, mert azt hittem augusztus végén indulunk, másrészt így is jó lesz, legalább ráhangolódom.
Kezdem az elején.
Volt másfél óra csúszás, de legalább jó volt a légkondis helyiség, és volt hideg víz is dögivel.
A doktor úr megnézte a leleteket és arra jutott hogy -tekintettel a laparra- meg lehetne próbálni a spontán teherbeesést. Mondtam, hogy ezt nagyon nem szeretném - mármint szeretném!!! :) :) de megint a várakozást nem - ráadásul ma vagyok a 13. napomon a 27 napos ciklussal, és pé sehol....
Erre ajánlott két lehetőséget.
1. kaptam clostyt, ezért ha aug. 20-án megjön, szedjem 5 napig és legyen egy félig spontán ciklusom....Ha ezzel nem jön össze akkor szept. 26 án vár és kezdi a long protokollt. Ami azt jelenti hogy kb 28 án kezdem a petefészek leállítót, majd ha megjön akkor okt. elején a ciklusos stimus szereket nyomatom és október végén beülti... November elejére pedig kiderül, hogy vannak-e nyünyütök a hasamban. :)
2. ha nagyon nem akarom a clostyt, akkor nem szedem be, és ha megjön aug. 20-án, onnan számolva a 20. napon kezdem a suprefact-ot. Erre kaptam időpontot szept. 6-ra délre. Kb szept végén lenne így a beültetés. Október elejére derül ki, hogy várok-e nyünyütöket. :) :)
 
Nomármost.
- 3*3 hónapig nyomattam anno a clostyt, baba nem lett, csak híztam tőle;
- pé-m vszeg lesz a jövő ciklusban, mert nem szoktak ilyeneket csinálni a fészkek. Biztos csak melegük van nekik is. Ha meg van magától is akkor meg ugyanannyi az esély sztem.
- mivel már március 1-től várakozom ezért "mostésazonnalkellenekazokanyünyütök"....
 
Tehát úgy döntöttem, hogy szept. 8-a körül a ciklus 20. napján kezdem a long protokollt melyhez az uh-ot és a receptfelírást szept 6-án ejtjük meg.
 
Egyébként annyira szimpatikus Nekem ez a doki. Tiszta szeretés van!
A spontán dolgot azért "erőlteti" egy kicsit, mert mindig azt mondja, hogy a lánya lehetnék, - nemcsak ránézésre, hanem korban is - márpedig az ő lányának azt mondaná, hogy.... :)
Amikor mentem az első konzira,  akkor is nézte a születési időmet és el volt hűlve, hogy hát magácska mintha a lányom lenne a 87-es rajtszámával... :)

2013. augusztus 5., hétfő

Ja, és holnap KAÁLIIIII!!!!!!!!!!!!!! :) :)

3. napi hormonok

Mondjuk az 5. napon sikerült levetetni, de az legyen a legkevesebb.

TSH  1,6915
Ösztradiöl   48
Prolactin  5,6
FSH  5,4
LH  3,3
Tesztoszteron 86   ez nagyon gáz mert a ref. tartomány 73 :(

Csökkentem a ch-t aztán meglátjuk mit hoz a 21. napi vv. Meg van homeós cseppem... meglátjuk.

Ma vettem a bioboltban "Áldásváró teakeveréket" :) asszem ezt nem kell magyarázni... Pé-től kezdem iszogatni :)

2013. augusztus 2., péntek

Hematológusnál

Mivel sok kismamától hallottam róla, hogy egyikük, másikuk vérhigítót kap a beültetést követően - ezáltal is megtámogatva a terhességet - ezért megnézettem az erre irányuló vv-i panelt. Az eredmények a következők:

Faktor V: normál,
Faktor II: normál,
MTHFR: heterozigóta C677T, normál A1298C
Homocisztein: <2,07
 
A fentiek alapján megkerestem Blaskó doktor urat azzal a kéréssel, hogy felírná-e nekem a heparint a következő IVF ciklusra.
Az elmúlt hetekben sorra telefonáltam a Szent Imrébe - Ritától megtudtam :) hogy ott rendel a doktor úr tb-sen - de egyikük a másiknak kapcsolt, nem tudta a jobb kéz, mit csinál a bal. Szóval mire elértem azt, hogy be tudnék jelentkezni, közölték, hogy augusztusban a Blaskó doktor szabadságon van. Nofene, akkor elmentem ma a magánrendelésre.
10-re volt időpontom. Elbeszélgettünk. Elmondta, hogy a heparin a terhesség megmaradásában csak kis szerepet játszik, ám nem elhanyagolható.
Fraxiparint írt fel 0,6-osat, melyet a stimu kezdetétől szúrni kell.
Érdekesség - és ez a múlt heti aneszteziológusnál tett látogatás alkalmával is bebizonyosodott - a clexánt és fraxit hasba, a hájkába kell szúrni és nem fenékbe izomba.
Múlt héten az anesztes is el volt ájulva, amikor a megkapott clexánnál azt mondtam hogy majd akkor azuram beadja izomba fenékbe. Azt mondta visszaadja a diplomáját ha fenékbe kell....
Blaskó doki is azt mondta, hogy "isten ments" izomba.
Ennyit erről. A hasikába amúgy is sokkal egyszerűbb. Egyébként hasikába adva nem fájt, nem csípett, semmit nem csinált a cinció...
A receptkémért - de legalább már megvan - 15.000 et fizettem.
Szeretett volna a doki még más vv-ket is - véralvadásosakat is nézetni - de mivel
1. nem voltam hajlandó ennél többet fizetni;
2. biztos vagyok benne hogy nega lenne;
3. így is úgy is csak ezt kapnám  ezért most lebeszéltem erről
Lényeg: két havi adagom megvan és ha bebabásodom akkor hívom és kapom a többi receptet - azt meg úgy intézzük hogy a kórházban vegyem át ingyé - .
Szóval most már csak várandósnak kell lennem.
Ja és a keddet még mindig várjuk :) :)