A 20. hétben 1 év után

Szerdán 18+6 naposan voltunk a genetikai ultrahangon, szintén ugyanott ahol korábban, a Mátyásföld Klinikán. 

Elképesztő alaposan végignézték Bé-t aki most már 1100%osan kislány. 

Az agyát például úgy pásztázta a szonográfus, hogy a teljes képernyőn az agya volt és vonalzó szerűen milliméterről milliméterre átnézte. Mindene tökéletes, és mi annyira, de annyira büszkék vagyunk rá! Olyan jó hallani amikor sorolják, hogy a szervei, a lebenyek, a szem, fül, agy, gerinc és minden de minden teljesen rendben van. A vizsgálat alatt rengeteg kép készült, és a szonográfus - ahogy a 12. hetes ultrahangon is - a vizsgálat végén áthívta a főorvost, aki először átnézte a képeket, elmondta, hogy ez alapján elváltozást nem lát, viszont jelezte, hogy egy kicsit ő is ránézne a gyerekre. Szóval pluszban még ő is átsikálta a hasamat. Oké, hogy drága egy ultrahang, de szuperjó, hogy ketten is megszakértik. :) 

Mindkét doki tündér egyébként. A szonográfus annyira de annyira emberi nőszemély, hogy csúcs. A vizsgálat alatt is folyton magyaráz, és nem feltétlen azt, hogy mit csinál, hanem mindenféléről, hogy oldja a feszültséget. Eléggé megérintette szerintem a sztorink, mert a vizsgálat végén rámtette a kezét és azt mondta - olyan Krizsás szemedbenézősen - "Ez a gyerek egészséges Martina, menjenek el vacsorázni és igyon meg 2 deci bort." :) Nagyon szimpi volt, meg is ölelgettem. :) Legközelebb a 30. heti kötelező vizsgálatra van helyünk hozzá február elején. 

Sokat nyígtam mostanában, hogy nem érzem a gyerekem. Nos az elmúlt napokban 5-6 nap, már, mintha. Ebben a szonográfus is megerősített, mivel volt egy pont amikor magyarázott - az ultrahangfejet nem mozgatta - de rá volt nyomva a hasamra, és ő mondta, hogy érezte rajta keresztül ahogy ficergett. :)
Amiket érzek annál nem lehet még erősséget meghatározni. Hogy is mondjam, olyan, hogy naponta kapok 2-3 huppanást, vagy 1-2 rezgést. :) Ma reggel is huppant egyet a bal oldalon. Gyorsan elővettem a szívhangfigyelőt és odarakva éreztem, hogy valóban felvan, mert ott ficergett. Szóval érzem néha, kicsikét - remélem napról napra jobban - és biztosan tudom már, hogy melyik ő, és melyek a beleim. Csudajó, szavakkal le nem írható érzés! Annyira szeretem őt!!!! <3 <3

Akkor egy kép a Lelle babáról:

A gyógyszereimet -velük együtt a Mercformint is- már korábban leépítettem, és azóta olyan jó a cukrom hogy ihaj. Szerintem nem lesz gond a cukorterheléssel sem. Legalábbis remélem. 

Femibion 400-at szedek, és Magnerot-ot. Néha iszom Ca pezsitabit, na nem azért mert annyi abban a hatóanyag, hanem mert finom. 

És az állandó szerem az L-Thyroxin továbbra is, bár az adagját fokozatosan csökkentgettem. 75 mellett lettem várandós, emeltük 100-ra, majd 3 nap 100 és 4 nap 75. Most viszont - 0,9 TSH volt legutóbb - úgy szedem hogy heti 3-szor 75 és 4-szer 50. Jövő héten megnézetem ismét. Ha esetleg nagyon felment akkor az 50-et felviszem 75-re. 

Aztán tegnap voltam kismama relaxáción. Tulképp ami a nevében is benne van, relaxálunk, elképzeljük magunkban a babát, beszélgetünk az érzéseinkről, félelmekről. Nekem ez nagyon jót tesz, főként hogy az a csajszi tartja aki a kineziológusom is volt anno. 

És van még valami. Dátum szerint ma egy éve, - nap szerint tegnap-, hogy elment a Kisnyünyüt. :'( :'(  Akkor esett le az első hó is tavaly, és a Bolgárkertész utcában voltunk ultrahangon. (Korábban ott volt a Magzati Diagnosztikai Központ)

Soha de soha nem fogom Őt elfelejteni! Rengetegszer eszemben van, és megköszönöm neki is, hogy Bé baba most itt növöget a pocakomban. Asszem talán Est írta valamikor - bár lehet tévedek - hogy akkor van igazán megnyugvás, -de feledés akkor sincs -, ha az esemény fordulóján már ott az élő, fejlődő baba a pocakban. Náluk pont úgy volt, hogy amikor megszületett volna a kislányuk, ott volt a hasában a kisfiuk. 

Nos, csak reméltem, hogy esetleg a csoda ismét megtörténik velünk ez év novemberéig, és tényleg Nekem is megadatik, hogy amikor eljön/ne a fájdalmas nap, itt legyen velem a születendő gyermekem.

Megadatott, és itt van! És hál az Égnek, egészséges! 

Viszont azt álmomban nem gondoltam volna, hogy a Bolgárkertész közelébe nem mentem egy évig és pont tegnap vitt arra az utam, mert oda mentem a rá merőleges utcába kismama relaxra. Tettem is ott egy jó nagy kört mert alig találtam parkolóhelyet. Szívszorító és egyben mégis örömteli volt az érzés. Na jó, azért tegnap sikerült bőgni egy sort. De inkább azon, hogy milyen szerencsések vagyunk és milyen furcsa az élet, milyen a sors fintora, hogy pont egy év után - hasamban a Babával - vezet az út oda, ahol életem egyik legszomorúbb hírét közölték velünk.

És semmi mást nem tudok írni és csak ismétlen magam: Imádjuk ezt a Babát, és köszönjük mindennek és mindenkinek, hogy Bé velünk van! És a másik: Nem tudhatod, hogy mi lesz Veled holnap, nem tudhatod hol leszel egy év múlva. Nem Te irányítasz, de kárpótol az Élet, csak az idejét nem tudod. 

Mivel azonban nem jó a szomor, ezért mutatok: íme Bé járgánya:

ABC Design Mamba. Kifutó darab, a közeli Brendonokban már csak egy volt ebből a színből dobozában, a többi kiállítási darab.  Így megvettük. :) Annyira szuper és még annál is inkább szuperebb érzés! 

Egyébként jó masszív kocsi és jobbra-balra lehet pakolni az ülést, tehát a sportrész is lehet szemben velem ha azt szeretnénk. :)

És a végére a boldogság, imádat tárgya ismét:

 

Imádom! Imádom! Imádom! És alig várom a tavaszt hogy találkozzunk szemtől-szembe, és jól összeölelőzzem! :) :)