2015. augusztus 11., kedd

Első nyaralás

A karosi MenDan rendben volt. Vasárnap érkeztünk. Nagyon finomak voltak az ételek, jó a wellness részleg is, finomak a pálinkák és nagyon finom bort is ittunk. A szoba családi, minden volt benne szépen, viszont pont a családi szobában nincs egy darab ficnifecni szőnyeg sem. Egy szinten érthető, mert a gyerekek leeszik, leöntik meg mifene, de így a Lellelányt nem tudtam a játszószőnyegére tenni csak úgy hogy a vastag ágytakarót négyrét hajtottam. Bár én nem vagyok szívbajos, így volt amíg ott voltunk. Mármint takaró a földön. : )
Lellének itthonról elvittük az elektromos hintáját, a játszószőnyeget, játékokat, a kiságyából a fejvédőt a feje alá a huzatot, az ágyában lévő csirkét meg a kis patkányt is, + a feje fölötti forgót. De még a pelenkázón lévő "piroskababát" is. Nem akartam abba a hibába esni, hogy nem tudja szegény hogy hol van és megijed. Bár szerintem ilyen akkor sem lett volna ha semmit nem viszünk neki, de öröm volt látni hogy amint betettük ott a kiságyba magára rántotta a kispatkányt és már csukta le a szemeit. Illetve ahogy ráfektettem a pelenkázóra nézett jobbra , majd konstatálta, hogy igen, itt a "piroskababa". Mindenét használtuk amit elvittünk, kockán volt az autó. Fantasztikus lányom van! Ugyanúgy viselkedett mint itthon, nagyokat aludt, olyannyira, hogy a Baby Monitor nevű alkalmazás segítségével még oda is tudtunk menni, ahová a babaőr hatótávja már nem ért el. Egész konkrétan, mivel szépen aludt és követte az itthoni ritmust, még a Fürdővarázs fantázianevű esti fürdős-szaunás bulin is voltunk. A Baby Monitornál ugye az egyik telefon a baba mellett van, és mihelyt neszt érzékel- lehet állítani az érzékenységet - azonnal hívja a másik telefont. Ezt ha felvesszük akkor bele lehet hallgatni, hogy mit is csinál.  Volt hívás 4 is, de pusztán csak azért mert nagyobbat sóhajtott, vagy épp ficergett a Lellus baba. Még 2 szauna szeánszra is mentünk, mert Pisti betekere szaunalepedőbe a telefonját. 
Lelle nagyon élvezte a rengeteg embert, a gyerekeket, a sok-sok csillogó-villogó tárgyat, mennyezetet az étteremben. Nomeg a fényeket. Egyszer volt balhé, akkor is azért, mert kevés volt neki az az input, amit mi az apjával nyújtottunk a szobában. Ki kellett vinni az erkélyre és rögtön elhallgatott, mert nézte az elhaladó autókat és az roppant kielégítő volt számára. Tényleg fantasztikus baba!
Viszont én nem sokat pihentem, és most senki ne képezze le magára amit írok...
Életemben most először aludtam egy légtérben a gyerekemmel ésháát. Neszez. De olyannyira, és annyit, hogy kb. 18 szor ébredtem fel, hogyúristen mostmivan?!?! A bébiőr is be volt kapcsolva, hogy lássam mit mutat, és konstatáltam, hogy a Lellus gyönyörűen alszik, az őr nem jelzi azokat a minimál ficereket ami nekem elég ahhoz, hogy a közös légtér miatt újra és újra felébredjek. Nagyon nem volt pihentető. Ezek után még inkább nem tudom elképzelni hogy én együtt alszom a gyerekkel, vagyis azt persze, nade azt, hogy akkor én majd jól kipihenem magam. Ááááá. Azt nem. A legnyugisabb alvás csütörtök este volt. Aznap már itthon aludtunk, mindenki a helyén.

2015. augusztus 8., szombat

2015. július 18., szombat

12+1 forog!

Jobbra és vissza, szabályosan ahogy azt kell! Fenomenális a lány!
Reggel fél 7kor jött rá, és azóta már vagy 50 szer csinálta. Annyira de annyira elfáradt benne, hogy csuda. Kb. minden vízszintes felületen bemutatta az új tudományát.
Kétszer veszélybe is került a kiságyban alvása, ugyanis amikor betettem már nagyon álmos volt, de szó szerint késztetést érzett, hogy forogjon - mintha kötelező lenne - és forgás közben sírdogált keservesen, hogy Ő bizony fáradt, de mégsem hagyta abba. Ez olyan de olyannnnn!!!! <3
Tudtam én, hogy kis édes lesz, de hogy ennyire azt nem. :)

2015. július 17., péntek

12 hetes

A minap olvastam vissza a blogom onnantól, hogy megírtam a hosszú törökországos bejegyzésem. Mit ne mondjak, nosztalgiáztam. Nagyon örülök neki, hogy a várandósságom így is meg lett örökítve, hogy épp mikor milyen gondolataim voltak, mikor voltak a fontos mérföldkövek, adott hónapban miken járt az agyam. Csodálatosan varázslatos ez a babavárós.
Épp ezért legalább Lelle 1 éves koráig néha bejelentkezem, legyen erről az időszakról is emlék írásban is.

Nos hihetetlen erős, és érdeklődő kislány. Mindent megfigyel, minden érdekli, és nem szeppen meg ha idegenek felveszik, vagy csak látja a sokaságot. Azt írtam korábban, hogy éjszakát átalusz és gigacukor, mert konkrétan "SZÓL", hogy aludna. (Kicsit sírdogál és be kell tenni a helyére) Ilyen esetekben a kiságyát szereti, vagy ha nincs, akkor bármilyen vízszintest, csak nyugalma legyen. Innentől 6 másodperc és alszik is. Valami hihetetlen! Egyáltalán nem altatom mert nem igényli. A non plus ultra, hogy mindenhová magammal vihetem, ha már benne van az autósülésben akkor tudja, hogy útra kelünk. Bárhová vihetem csak én is ott legyek. Hétfőn például a Corvinba is jött velem, ahol az egyik barátnőmmel találkoztam. Kávéztunk, ebédeltünk, vásároltunk, eközben Lellelány nem győzte nézni a rengeteg embert és a sok-sok színes kínálatot. 5 teljes órát voltunk oda és egy hangja nem volt. Szuperlány!
 
 
 
Egyre jobban hasonlít az Apjára. De tényleg! Eddig fel sem tűnt, de ez alapján a kép alapján is tiszta kisPisti:
 
 
 
Nyaralni is megyünk 3asban augusztusban, illetve kettesben a Krettyékkel mozizni egyik este. Addig majd Anyu őrzi a Lellelányt.

Apropó a Krettyék. :)
Anno egy óriási veszteség volt az ami összehozott minket és mára már a barátaink között tudhatjuk Őket. Sőt! Legjobb barátaink egyikei, olyannyira, hogy Ők lesznek Lellelány keresztszülei szeptemberben :) :) :) :) Nagyon örülök, hogy vannak Nekünk Kincsővel együtt! :) <3

2015. június 24., szerda

Két hónapos

Óh már rengeteg idő eltelt és mégis szinte semmi.
Már mosolyog, ezerrel magyaráz, két hós létére gagyog és jár keze lába. Oldalrafordul már, illetve egyik nap hasról hanyatt dobta magát, de ez még persze csak véletlen.
A terpeszbugyis lét végett elvittem Dévényeshez is. Nagy gond nincs, a karocskák lazák, így heti egyszer járunk, de egy-egy nemtetsző nyögéssel megússzuk az 50 percet.
Az egyik legnagyobb csodaság -amit már rég vártam- hogy ha megébredt, és meglát az ágya mellett rám mosolyog. :)
Ma kapott oltásokat is, és annyira cuki volt: egyrészt kis ügyes, mert csak addig sírt csak, amíg a combikban voltak a fecsik, másrészt pedig amikor sírt, keresett a kis fejével hogy hol vagyok. Amikor meglátott - mondjuk végig mellette voltam - onnantól már csak panaszkodott és úgy, hogy le sem vette rólam a szemét.
Folyamatosan csinálja a büdikezet. Mindennap gyártja rendületlenül. Ja, hogy ez mi? Még mindig ökölbe szorítva tartja a kezét, viszont érezgetheti a fogcsírácskákat, melynek okán tövig nyomja az öklét a szájába. Éshát no. Nyál és ökölbe szorított kezek... Napi kétszer mosom neki. :) Ebben is irtó édi és vicces, ugyanis haláli komolyan közelíti a tátott szájához az öklét, és elvéti. Melléteszi és kis idő után talál bele. :)
Elmondhatom hogy 7 teljes hét kellett amire beálltunk egy "napi rendszerre" és ez a 7 hét kellett ahhoz is, hogy tudjam, mikor mi várható nála és ne féljek a helyzetektől.
Sokat autózom vele, nagyon szereti, viszont szerintem pont az autósülés végett a mózest nem igazán. Keveset van el a babakocsiban - max 30-40 perc, többet az autóban.
Este 20-21 tájt leteszem és 5-6 felé ébred, majd eszik és még visszateszem 9-9.30 ig.
Nem kell altatni. A kezdet kezdetétől külön kiságya és külön szobája van, és mostanra tartunk ott, hogy szereti és ott alszik igazán jót, ott van igazán nyugodtan. Konkrétan ha nyűgös, akkor kézben sem akar lenni, viszont mihelyt beviszem a kiságyába, megsimizem, már pislog is laposakat és elkezdi altatni magát: Eeeee, Eeeee, Eeeee. Egy perc és alszik.
Leszögezem, sosem hagyom/hagytam sírni, de ha például kezd nem tetszeni neki valami - mondjuk a hinta -, de még nem sír, akkor nem kapom ki, hanem odamegyek, magyarázok neki, cumizik és ha így se jó, akkor jön kézbe, és megyünk máshová szórakozni. Mert igen, szórakozni kell. :) Nappal max 15-20 percet alszik egyszer, kétszer. Cserében este igen. :)
Nagyon örülök, hogy ilyen szépen beállt erre. Mármint hogy nem kell sétálgatni vele, hogy aludjon, nem kell azért babakocsizni menni, hogy aludjon, stb. stb.
 
Egy kivétel van: az esti és a hajnali evés. Ott az étkezések végén automatikusan bealszik. :) Egy ilyen képet hoztam :
 
 
 
Én. Még a várandósság előtt volt a hátamon egy pattanás szerű, amit szépen rendbe is tettem, viszont barnás heg maradt utána. Ezvan. Várandósság alatt egy lehelletnyit változott a színe, de maradt a "békés" állapotában. Majd szülés után erősen pigmentált lett, így esett hogy két bőrgyógyásznál is voltam 3 nap alatt - ugye egy diagnózis nem diagnózis, tekintettel arra, hogy erősen képzelt beteg tudok lenni -. Nos a vélemények egybehangzóan: jelenleg rosszindulatú elváltozást nem látnak benne, de ebből lehet a melanóma, mivel elmosódottak a szélek, szabálytalan az egész, így szedessem le. Ma már ez is megtörtént. Lidokainos - tényleg semmit nem éreztem - 5 perces művelet. Jövő vasárnap lesz a varratszedés és akkorra már lehet, hogy kész a szövettan.
Persze ez nem nagy kaland, hisz annyi embernek távolítottak már el anyajegyet, pigmentált foltokat, és nem látták rosszindulatúnak, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem kattog szörnyűségeken az agyam.
De nem lesz gond, csak én ilyen vagyok. Lehetnék kevésbé mániás is.
 
 
 

2015. június 9., kedd

Mai csavargós, orvosos

Ma szupi nap volt. Igazán kijárt a tegnapi üvöltős-sírós nap után.
Szóval ma a kisleány is partner volt, úgymond szépen kimaxoltuk a napot.
Délelőtt dm, vision expressz, gyógyszertár, praktiker. Délután a világ legnagyobb -na jó nem -felhőszakadásában ortopédia Pesten. Hazafelé Pisti munkahelyére Lellemutatóba, vègül postára. Ilyen ha Lellusnak jó napja van.
Lényeg : az egy héttel korábbi leleten mindkét oldali csípő èretlen. Most a jobb hibátlan és a balnak napok kèrdése. Terpeszbugyit másfél /két hètig még adjam rá, de utána teljesen felesleges. Este nem is szükséges. Hurrrrááá!