Álmok

Mostanában 3 dologról álmodom.

Az egyik a szex. Azt hiszem, nagyon nem kell magyarázni miért...

Ezzel régóta álmodom, de ezek az álmok most ritkábbak. Mondjuk a műtét után még egy darabig álmodozhatom.

A másik kettő november utolsó hetétől van jelen. Ezen a héten folyamatosan velük álmodtam. Az egyik a Kisbaba,- többnyire ultrahanggal álmodom - , a másik a Krizsa doki.

Nem tudom, hogy a nyugtatónak van-e köze ehhez, de ha a Babáról és Krizsáról álmodok, van legalább 2-3 álmom egy ugyanazon estéről, amire emlékszem. Van ebben jó is és rossz is.

Tegnap például álmodtam egy Kisbabásat és két Krizsásat. Szóval most ott tartok, hogy még este se tud lenyugodni az agyam...

 

Sokszor sírok még most is. De most olyan szabályozhatatlan. Mármint a legváratlanabb helyzetekben jön elő. Tegnap elmentem bevásárolni, és ott sírtam a karácsonyi zenéken. Szar ez még mindig. Általában a reggeli ébredés a legrosszabb, mert minden reggel újra és újra tudatosodik, hogy nincs velem, illetve azok a kora esték amikor egyedül vagyok itthon...

 

Hétfő délután babalátogatóba! megyünk. A sógorékhoz. Tudjátok, az ő babájuk születése után mondtuk el a miénket.

Már a múlt héten szóltak, hogy várnak. Hát jó. Eddig húztuk, de mondtam a Pistinek, hogy mivel tesója, ezért inkább ejtsük meg mielőbb... Jobb úgy sem lesz Nekem egy darabig. Ezt meg majd kibírom és legalább lement a kötelező kör karácsony előtt... Mert ugye a szenteste együtt lesz. Nadenempanaszkodom....

Műtét után

Először is szeretném megköszönönni, hogy mellettem voltatok/vagytok! Bár sokszor nem tudtam mit reagálni rá, de nagyon jól eset minden egyes leírt gondolat!!

 

Másodsorban, a mi lesz most.

 

A gyászom már benn, magamban élem meg. A végzettségem szociálpedagógus, szóval külön, kifejezetten tanultuk anno a gyászt és azok fázisait, mely szerint az elfogadás előtti lépcsőt depressziónak hívják. Depressziós biztos, hogy nem vagyok, ellenben senkivel nem akarok Kisbabáról beszélni csak a Pistivel. Nem akarok sajnálkozó fejeket látni, viszont a barátnőmmel szívesen találkozom, mert ő nem nyúz. Beszélünk össze-vissza mindenről. És ez így jó.

Azzal, hogy a Kisbabáról beszámoltunk a családnak, akik gratuláltak, most - függetlenül attól, hogy megkértem mindenki hagyjon békén - valahogy csak nem nyugszanak, és beszélni akarnak róla. Valamilyen szinten ez is rendben van, csak nem Nekem és nem most... Nem akarok róla beszélni, sem a babáról, sem a műtétről, sem a hogyvagyokról. Egyedül itt jó beszélni róla és itthon kettesben...

 

A fájdalom megvan. Szívbemarkoló és kimondhatatlan. Az ultrahangon látottakkal kelek és fekszek.

Csak remélni tudom, hogy újra átélhetjük azt a csodát, hogy igen, várandós lettem.

Csak remélni, hogy lesz még baba a méhemben.

És csak reméleni tudom, hogy legközelebb minden rendben lesz.

 

Pistivel megbeszéltük, hogy legközelebb még tovább várunk, vagyis még a szívpulzálás után sem számolunk be róla senkinek. Csak örülünk magunkban. Örülünk és várakozunk. Aztán, mondjuk majd a 12. hét után. Vagy ha tényleg gyönyörűen fejlődik, akkor a 10. után... Remélem lesz legközelebb. Azt is tudom, hogy ha a Kaáliban sikerül, onnan el nem jövök a 11. hétig. Még egyszer nem leszek napokig bizonytalanságban.

 

Próbálok még jobban felkészülni az elkövetkezendőkre, újra elkezdtem az IR diétát, valamint inulint, krómot, inositolt és balzsamkörtét fogok szedni. Erről majd részeltesen írok. Köszönet Anikónak és Eszternek!!
A Valeriana-t és a vastablettát még szedem egy darabig, nagyjából míg el nem fogy. Ebből a gyógynövényes nyugtatóból dupla adagot szedtem minden nap, kb a bevét utáni egy órára elég volt a hatása. Sok mindent nem csinál, a szomorúság megvan mellette, csupán annyi, hogy nem sírom el magam a legváratlanabb helyzetekben.

Amúgy múlt hétvégén ott tartottam hogy begyulladt a szemem. Pisti azt mondta, egyrészt a sírástól, másrészt meg hogy törölgettem, piszkáltam. Kenegettem, meg borogattam, illetve lecseréltem a kontaktlencsét szemüvegre.

 

A műtét utáni másnap már nem volt vérzés, csak ilyen kis utócucc, amire elég volt a tisztasági. Már nem fájt a hasam sem, csak ott, a jobb oldalt érzetem, ahol a baba is volt. Mondanom sem kell, nem ez a fájdalom volt a jelentős, hanem ami ettől a szívembe hatolt. :( :(

 

Selejteztem már korábban gyógyszereket, beleraktam a Suprefact maradékot, és az összes injekcióstűt amit a szeptember 9-i első beadástól összegyűlt. Ez 139 darab. Nem is tudom miért gyűjtöttük. Talán azért, hogy ha minden rendben van, akkor lefényképezzük az összeset egy nagy halomba, és ezt is eltesszük mint az első várandósságom emléke, hogy később, ha nagy lesz a gyermek, akkor ezt is vissza tudjam nézni. :(  :( Ezt már biztos nem.  Szóval tegnap ezeket elvittem a gyógyszertárba, leadtam. Ezzel eltüntettem szem elől az utolsó kapcsot is, mely emlékeztetett erre a lombikra.

Azután elmentem koncsorogni. Vettem jó néhány holmit - magamnak - meg karácsonyra ajándék gyanánt.
Ma orvosi vizsgálatra megyek és jövő hétfőn kezdek a munkahelyen. Elvileg csak 3 hónap, de nagyon jó lesz, hogy nem ülök itthon tétlenül.

Nőgyógyászati kontroll december 9-én, Krizsa dokis konzi január 8-án...
Most pedig várom a hétvégét, hogy itthon legyünk csak kettesben és ne tegyük ki a lábunkat a házból... 

 

Életem legszomorúbb bejegyzése...

Elvesztettem a Kisnyünyütöm!! :( :(

Nagyon-nagyon fáj, mérhetetlenül bánatos vagyok. Ez életem tragédiája.

 

A reggeli ultrahang képe míg élek bennem lesz. Tisztán, világosan, élesen. Kisbaba már bele volt simulva a petezsák falába, mérni sem igazán lehetett... Azért még megnézte ezzel a színkódos valamivel az orvos. Magyarán, ahol piros az ultrahangon a kép, ott pulzálás van. Az én részeimnél  volt, de a babára akárhogy közelített semmi nem látszódott... Azt sem fogom elfejelteni míg élek, hogy a legeslegelső ultrahangnál folyton azt kérdezgettem, hogy ugye él a Kisbabám? Most meg azt, hogy ugye már nem él, és nem fog érezni semmit ebből a borzalomból?.... :( :(

Megkaptam a tágítót. Kicsit aggódtam, hogy mikor kell ennek hatni - mármint olyan mensis fájás kell - mivel nyílik a méhszáj. Negyed óra múlva már éreztem. Aztán elkezdett ömleni belőlem a vér... És olyan fájdalmaim lettek, hogy csak görnyedve tudtam sétálgatni a folyosón. Ekkora fájdalom a HSG-m óta nem volt. Iszonyat volt. A doki is ledöbbent hogy elkezdtem vérezni, de azt mondta azért, mivel a méh is már szeretett volna megkönnyebbülni, és mihamarabb túlesni ezen. Tulajdonképp csak ez a löket kellett neki. Tehát elkezdődött a spontán vetélés.

A műtétre 12.20-kor hívtak,  a doki elém jött, vigasztalt, és simizte a lábam amíg elaludtam. Ahogy felfeküdtem sírdogáltam. Nagyon rendesek voltak. Együttérzőek.

Kábán ébredtem 14.30 kor. Van egy halvány emlékem a dokiról, mivel bejött hozzám. Elmondta, hogy minden rendben volt, és egyszerűen ment minden... Két hét múlva kontroll nála. A fájdalom maradt műtét után is, azt hittem elpusztulok a görcsöléstől, így kibotorkáltam fájdalomcsillapítóért.

A műtét után nem sírtam, ám rengeteg babasírást lehetett hallani. Egyik vagy 20 percig nyomta megállás nélkül. Sok történetet olvastam, hogy másnak ilyen helyzetben ezt milyen szívfájdító volt hallani, látni a kismamákat, stb. Furcsa, de én abszolút közönyt éreztem. Ordít? Ordít. És? Nem az enyém. Inenntől nem érdekel. Nem volt szívfacsaró, amolyan semmilyen. Azt viszont már most tudom, hogy pokol lesz a karácsony, mivel együtt lesz a sógornőmékkel, akiknek most született a gyerek. Én most abszolút azt érzem, hogy egy ideig hallani sem akarok senkiéről, de bunkó nem leszek, ellenben próbálom minimalizálni a találkozásokat. Képtelen vagyok örülni és tündibündizni, amikor az én várva-várt Kisbabám elment tőlem... Most már sírok megint.

 

Elment, nincs már velem, de sosem felejtek. Remélem a Jóistenke, és mindenki aki ott fenn van vigyáz rá, és egy nap találkozhatok vele...

Sosem felejtem el és sok mindenről az eszembe fog jutni...

 

Ettől kezdve minden októberi meleg napsütés az Övé, hisz ekkor sétálgattam vele az utcában a hasam simogatva, mondogatva neki, hogy ágyazódj be Babám, maradj Anyával... És miután már tudtam, hogy valóban velem van, akkor is csodás idő volt. Szinte végig napoztattam magunkat és földöntúli boldogságot éreztem.

Ellenben tegnap, az első szállingózó hópelyhek napján lett kimondva végérvényesen, hogy itt a vége és ne tovább. Így számomra az első havazás nem fog sok örömet okozni.

 

Mint eddig minden nap, ma is gyújtottunk gyertyát. Teszek egyet ide is... :'( :'(

 

 

 

Nagyon szeretlek  Drága Kisbabám! És soha nem felejtelek el! Akárhogy is lesz, mindig Te maradsz az első Kicsi Babám!! Ég Veled Édesem! Vigyázzanak Rád a mennyországban!! Köszönöm, hogy az Anyukád lehettem! Tiszta szívemből SZERETLEK!!

Holnap műtét...

Ma visszamentem a nődokimhoz. Már 5 napja nincs bennem semmi plusz progreszteron, de abszolúte nem mozdul az állapotom semerre.

Meguhuzott. A petezsák 1,6 cm - ugyanakkora - és Kisbaba 3 mm. /6mm volt csütörtökön/. Annyi az egyedüli változás hogy a petezsák nem elnyújtott, hanem szép szabályos kör formájú. Bár ezt leszámítva a lehető legszarabb minden. Ebből spontán nem igazán lesz belátható időn beül semmi...

Azt mondta a doki, hogy akkor csütörtökre bejegyeztet a kórházba. Így is lett. Viszont azt is mondta, hogy holnap ő lesz ügyeletben, és szerinte jobbat tenne, ha már túllennék rajta holnap.

Én akkor és ott kategorikusan kijelentettem, hogy nem, marad a csütörtök.

Aztuán átgondoltam. Szívhang nincs, baba a fele lett.... Szóval visszahívtam és elmondtam hogy holnap reggel fél 8-ra ott leszek... Megkönnyebbültem. Túl leszünk rajta. Ettől függetlenül a hazautat végigsírtam.

Tágító tablettát kapok reggel. Aztán nagyjából 13 óra felé lesz a műtét. Úgy néz ki, bejön Anyu hozzám 10 felé...

 

Aztán - tudom, hogy ez a legnagyobb hülyeség -, de mivel a zsák elnyújtottból szabályos lett..... Itt reménykedem. De miben már? Szóval az agyammal tudom, hogy nem, de a lelkemben még ott tartok, hogy ugye nem hamarkodom el? :( :( 

Én annyira nyomorultnak érzem magam, hogy legszívesebben elbujdosnék... :'( :'(

Tegnap

Beszéltem tegnap a doki asszisztensével. Kérdeztem, hogy a vérzés tekintetében mi számít  tolerálhatónak, és mi az ami nem. Azt mondta, hogy ha 5 percig fennáll az, hogy ömlik, de mint a zuhatag, és ezután sem áll el, akkor azonnal be kell menni. A fraxi nem okozhat gondot... Ellenben ha tényleg ilyen lesz, akkor Pisti nem tud hazaérni és bevinni, így megkértem Pisti Apukáját, - ő most a héten itthon van -, hogy ha arra kerülne a sor, akkor segítsen bejutnom.

Szintén beszéltem, az önkormányzatos emberkével. El kell majd mennem jövő héten?! orvosi vizsgálatra. Ez amolyan alkalmassági. Itt azért elmondtam, hogy hét vége felé adjon időpontot, mert ez és ez van. Ugyanis úgy döntöttem, hogy hétfőig, max keddig várok...

Vettem tegnap egy ezüstgyűrűt. Fehér és fekete kövek vannak benne. Rögtön első pillanatra ez akadt a kezembe. Szerintem nagyon szép, és viselem/viselni fogom minden nap.

Nekem innentől ez jelképezi a véget nem értő köteléket a Kisbabámmal, az én Kisnyünyütömmel, akinek egy hónapig én lehettem az anyukája, és aki soha nem fog megszületni... De hiába van ott a fekete sáv, a köteléket szét nem szakítja.

Tettem be a szobába virágot is. Narancssárgákat vettem és még a kertből is hoztam be egy-egy szálat. Most ott van a gyertyával és a dobozzal együtt a komódon... A dobozban van minden irkálmányom, leletem, ultrahang kép, és benne van az aláírt csibés pohár is a tesztekkel együtt,  mivel abban gyűjtögettem őket...

Szintén tegnap, Pisti elszaladt délután vásárolni, én rám meg rámjött az ordítva sírás. Úgyhogy hasaltam az ágyon, fejem a párnába, utána könnyebb volt...Bár még kétszer megismétlődött...

Olyan nyomorult érzés várakozni. Várni arra, hogy még nagyobb üresség legyen, mint ami most van. Ma úgy ébredtem hogy két másodpercig nem tudtam, miért érzem magam nyomorultnak. Aztán eszembe jutott... :(

Egyébként megkérdeztem a Pistit, hogy szerinte bolond vagyok-e a virággal meg a gyűrűvel, de azt mondta hogy nem, sőt, majd veszünk még virágot! Úgy szeretem!!

 Egyébiránt ma van a megismerkedésünk évfordulója. Elfelejtettem. Egyáltalán nem vettem semmit... :(

Most tudok írni...

Tegnap rengeteget sírtam. Igazából ma is, mert hajnal kettőtől fenn vagyok. Most nincs rajtam a sírás, gondolom majd még lesz. De hányszor! Tudom. Most inkább olyan üresség van, mindenmellett az üresség mellett azt is érzem, hogy még Velem van! Meg olyan gépiesség van...

Tehát most írok, mert most tudok. Ha sírok akkor nem megy ez sem. Viszont írni kell, mert anno pont terápiás célból nyitottam a blogot.

 

Tegnap olyan nehéz volt este nem beadni a szurikat, hiszen még itt van, és én meg elvonok tőle mindent?! Persze ez hülyeség, de akkor is ez járt a fejemben...

Szóval szerintem az lesz a legnehezebb ha elkezdődik a vetélés és testileg elválok tőle. De lélekben sosem fogok.

Ő az én, a mi első Kisbabánk!! A Kisnyünyüt!!

 

Tegnap elpakoltam egy dobozkába minden papírt, mindent ami ehhez a stimuhoz köthető. Leszedtem az ultrahangképeket a hűtőről, elpakoltam a gyógyszereimet és eltettem szem elől minden könyvet, minden újságot ami babás. Még azt a nadrágot is eltettem amit az utóbbi hetekben hordtam, mert a puffadás végett csak ebbe fértem bele...  A csibés fórumon kívül mindenhonnan töröltem magam. Szóltunk a szülőknek és megkértük őket, hogy innentől ha találkozunk viselkedjenek természetesen. Én nem tudom hogy vagyok beállítva, de nem bírom azt, ha engem sajnálnak és sírnak miattam. Sokkal rosszabb.

 

A méhtevékenység még ugyanúgy megvan. Szívfájdító, hogy ezek után is ugyanúgy érzem a "húzódzkodást" ha mondjuk tüsszentek, vagy hirtelen mozdulatot teszek. Tudom hogy ez nem múlik el egy csapásra, de olyan rossz. Tegnap Pistivel ültünk a tévé előtt, néztünk ki a fejünkből, és ahogy felálltam annyira nagyon meghúzódott alul a hasam, hogy ebbe már a lelkem is fájt. Természetesen megint sírtam.

 

Mivel elkövettük azt a hibát hogy a szűk családnak elmondtuk Kisbabát, én hülye a Mamának is, aki 120 km-re tőlünk egyedül gubbaszt otthon, és össze van szomorodva, - mivel Anya felhívta és elmondta mi történt - muszáj volt felhívnom... Mami még aktív, szellemileg is, viszont ő a kimondott szavakból, azok hangsúlyából ért. Magyarán ha úgy beszélek vele, hogy azt sugárzom, minden oké, akkor ő úgy veszi.

Szóval felhívtam, és jókedélyűen elbeszélgettem vele, arról, hogy ez egy természetes folyamat volt és már minden ok Velünk. Meg beszéltünk a hidegről, meg a fűtésről, meg hogy jövő héten lehet hogy esni fog a hó... Jól csináltam. Abszolút elhitte, hogy minden rendben. Ügyes voltam. Legalább ő nyugalomban van. Ez után is sokat sírtam. Aztán gyújtottam gyertyát. Kettőt is.

 

Pisti is elég szarul van. Szomorú. Ő is megkönnyeződött a dokinál, de azóta nem, csak bújik meg ölelkezik. Meg folyton azt mondogatja, hogy félt engem, hogy fogom viselni. Meg, hogy szeret.

 

Krizsa doki sajnálja, vár vissza, és azt mondta, hogy  ha szeretnénk, akkor márciusban megcsinál Nekünk egy új lombikot. Szeretnénk. Ha fizetősen is, de szeretnénk. Még a terhesség kiderülése előtt két nappal kértem hozzá időpontot. Nem mondtam le, szóval január 8. 10 óra. Bár most úgy gondolom, ha egyszer megint pozitív lesz a teszt akkor végtelen félsz lesz bennem ami majd csak akkor szűnik meg, ha túljutunk a számunkra kritikus időszakon...De remélem sikerül.

 

Ma érdekes nap lesz. Kedden felhívtak innen az önkormányzattól egy állásajánlattal kapcsolatban. No nem nagy munka, nem nagy pénzért. Én mondtam, hogy jelenleg babát várok, de nincs minden rendben és várakozunk... Emberke azt mondta, hogy a baba tök jó és úgyis vár, és minden jót kíván. Beszéljek a dokival és döntsem el jövő hétig. Hát az élet megoldotta. Ma felhívom, hogy szeretném. December 2-től kezdhetek. Lehet, hogy ma bemegyek személyesen megbeszélni a dolgokat.

Dec. 2-ig vagy így, vagy úgy, de befejeződik a terhességem... :( :(

Ma még elmegyek vásárolni, úgy érzem vennem kell valamit Kisbabának, ha egy csokor virágot akkor azt.

 

Nagyon rossz érzésem van ha Kisbabára gondolok. Tudom hogy nem én csesztem el, de akkor is bűntudatom van, hiszen bennem nem tud tovább élni. Bennem! Az én Kisbabám akinek már vert a szíve!! Azt hiszem visszaállok a Metforminra, meg az eddig számomra semmit nem adó IR diétára.

 

Még egy utolsó gondolat. Tegnap az orvosnál még nem gondoltam bele, de estétől halálfélelmem van, ha a vetélésre gondolok. Azt mondták,  mivel a petezsák másfél centi, olyan zuhatag szerűre lehet számítani. És Krizsa doki is azt mondta, hogy ne lepődjek meg, ha benn van a betét, de mellette majd folyik a lábamon... Hát, tekintettel arra hogy a vérhígítót szerda estig szúrtam, meg ez a zuhatag, sőt azt is mondták, hogy olyan lesz mintha megnyitnánk a csapot, én nagyon félek. Pisti egész hétvégén melózik, ami azt jelenti, hogy elmegy hajnalban és talán délután 5-re hazaér... Egyedül leszek itthon. A jövő hét sem jobb, mert akkor szintén. Kérdem én, meddig számít majd a zuhatag, meg a csapkinyitás normálisnak? Percekig? Fél óráig? Vagy meddig? Meddig lesz normális? Mikortól van az, hogy gond van?

 

 

 

Egy hónapnyi várandósság

2 mm-t nőtt a Kisbaba egy hét alatt. Már nem dobog a szíve. A petezsák is kisebb lett. Elment... Aki vizsgált azt mondta, hogy műszeres befejezés, a saját nődokim meg azt, hogy ma hagyjak abba mindent és had intézze a természet. Kijelöltük a jövő csütörtököt, ha addig nem jön meg akkor utána megcsinálja. Beszéltem a Krizsa dokival is. Azt mondta hogy szerinte is maradjon ez a humánusabb megoldás...

 

Egy hónapnyi várandósság jutott Nekünk... :( Ennyire nagy fájdalmat még nem éreztem soha... Még soha! Most azt hiszem ennyit tudtam írni.

Fél éve házasságban!

 

http://www.youtube.com/watch?v=f2s73NFlk7M

http://www.youtube.com/watch?v=8xaLlDh27HU

http://www.youtube.com/watch?v=gQzWOve5bUk

Magzati Diagnosztikai Központ

Azt tudni kell rólam, hogy én képtelen vagyok lógni a levegőben, Nekem minden mindig, azonnal kell, és azonnal kell tudnom. Soha nem voltam hajlandó őrlődni ha volt megoldás. Ennek okán a hétfői "sajátorvosos" mizéria után már hazafelé a bkv-n eldöntöttem, hogy a fene se fog várni jövő hétfőig. Addig én megbolondulok.

 

Ezért gyorsan felhívtam azt az intézményt, ami elvileg a legkorszerűbb ultrahang gépekkel van felszerelve, egyszóval ha itt azt mondják, hogy minden okés, - csak az apjára üt a gyerek mert olyan lusta -, akkor leszarom, hogy a sajátorvos a sajátgéppel mit látott hétfőn.

Max. kivárok egy hetet, hogy visszamenjek hozzá, csupán csak azért, nehogy megint rámhozza a frászt. Alig akartak időpontot adni, de végül is bepasszintottak csütörtökre. Mondjuk el is bőgtem magam. Megjegyzem nem direkt. Erre az asszisztens azt mondta,  hogy szerinte tök mindegy, mert ha hétfőn nem volt szívdobogás akkor csütörtökön sem lesz. Mondjuk ettől akkor és ott, lógva a telefonban, nem éreztem jobban magam.

 

Anya kedden nagyon kedvesen, tapintatosan felajánlotta, hogy ha igénylem, akkor eljön korábban munkából és eljön velem az MDKp-ba mert úgy volt, hogy Pisti nem tud velem jönni. Közben persze elintézte, hogy később megy be, de azért visszahívtam Anyát is, szóval ő is jött velünk.
Fura volt Anya. Mindig olyan kis nyomulós a maga módján, meg hajlamos behisztizni, meg mindenen sírni /jáááájjjj -ezért is nem mondtuk a lombikot/, de most ő is érezte a helyzet komolyságát, és nem akaszkodott ránk, hanem csak finoman írt egy üzit, hogy ha úgy gondolom ő szívesen. És übernyugalmasan viselkedett! Jól esett!!

 

Az uhura bejött Pisti, Anya kinn várt.

Dr. Harsányi Lehelhez kerültem. Természetesen ugyanannyira izgultam mint a 6 hetes ultrahangon a Kaáliban. Talán jobban. Viszonylag kedves volt a doki, és a várakozásaimmal ellentétben az asszisztens is. Bár gondolom, nem ő volt az, aki hétfőn az előjegyzéseket intézte...

 

Uhu be, és már látszott is a petezsák, a szikhólyag és látszott Kisbaba. Azonnal mérte és közölte, hogy nőtt, de kicsi, 4 mm, és látszik a szívpulzálás is, ami ütemes, de mivel pici nem tudjuk meghallgatni. Hát jó.

Aztán felöltöztem és beszélgettünk.

Elmondta, hogy ő a spontán fogant 7+3 nál, ami nincs elszámolva, azt mondja, hogy nem megfelelő az ütem, és nem ad sok esélyt.
DE. Mivel a baba lombikkal lett, így kinn töltött 5 napot a nagyvilágban, minekutána nem biztos, sőt egyáltalán nem, hogy miután behelyezték, akkor ott, tankönyvszerűen viselkedik. Kitért még arra is, hogy ugye Nekem 6+3 nál volt 2,6 mm a baba és örömködött a dokim a Kaáliban, no ő spontán fogant babáknál erre sem örömködött volna, merthogy korához kicsi.  Azt mondta, hogy - természetesen a jövő hét dönti el - de arra gondol, hogy később kezdte meg a beágyazódást, kicsit még gondolkodott, azért van nagyjából 5-6 napos lemaradásban.
Mondjuk ezt szerintem baromira igazolja, hogy ET +10 napon 57 -es volt a hcg-m, szemben azokkal akiknek már a 9-en 150 körüli az érték. Megjegyzem Nekem két nap múlva is "csupán"102 volt. Tehát már ekkor mondta a Krizsa doki, hogy lassabb a baba, de az még nem baj!!!!

Szóval hiszek, remélek és nem netezek. Megmutatta, hogy igenis ott van, és él. Láttuk ahogy ver a szíve. Próbálok nem agyalni és várom, hogy Krizsadoki majd a szabija végén felhívjon, hogy ő is erősítse bennem az optimistát!! :)

Úgy döntöttem nem veszek pocakosnaplót, hiszen arra a néhány sorra amit az uh- kép alatt kihagynak, - uh-on tapasztaltak, érzések leírása cimkével -, hát oda mindez nem férne ki. :) :)

Ja és egy kis Anyukám női mivoltját erősítő adalék: Köztünk 19 év van. És Anya nagyon fiatalos. Most 46 éves. Az MDK-p ban - ahol csak babás ultrahang van - kétszer, két különböző asszisztens kérdezte meg tőle, hogy ő melyik ultrahangra jött :) :)  Tisztára zavarba jött :) :)

Hazaértünk...

7+3 naposan 4 mm-es ülőmagasság, dobogó szív.
 Bár még kicsi és nem hallani. A sima nődoki szerint 1 héttel kisebb a gesztációs kornál. De én hiszek és remélek. Abba kapaszkodom hogy alacsony volt a hcg-m a 10 és 12 napi méréseknél is. Erre azt mondta a nődoki, hogy ő simán el tudja képzelni, hogy feltették és hezitált az beágyazódással...
Írtam a Krizsa dokinak sms-t, remélem mielőbb hív.

Köszönöm a szorítást, még ne hagyjátok abba!

Nagyon félek a holnaptól

Valahogy olyan érzésem van mint mesében, amikor a mesehős egyik vállán egy kisördög, a másik vállán meg egy angyalka van. És mindegyik mondja a magáét. Ki a negatív, ki a pozitív gondolatokat.

Az egyik részem azt mondja, hogy sajnos jól lett mérve és készüljek fel...

A másik részem meg szinte ordítja, hogy nehogymár, ez a Kisbaba azért jött, mert meg akar születni!!!!

Lehet, hogy rosszul mérték. Különben is. Annyi mindenről hallani mostanság. Lehet hogy valóban jól lett mérve, de most összeszedi magát, és már látjuk holnap az eredményt! Ha 2 mm-t növekedés lenne, akkor lenne 4,8 már ezzel is kiegyeznék. Akkor azt jelentené, hogy él, és élni akar, és élni fog!

 

Hihetetlen, hogy 2-3 mm-től mennyire sok minden függ...egy élet!!

És ez van most...

Ott tartottunk, hogy megnézték csütörtökön 6+3-on a babát. Láttuk a szívdobogását. És meg is mérték 2,6-2,7 mm.

Aztán egy-két blogot olvasgatva rájöttem, hogy ennyi idősen mindenkinek nagyobb volt a babája. No de nem baj, majd megnő. Azt is olvastam, hogy ennyire pici korban egy-két nap alatt is nagyon sokat tudnak nőni. Pont azt beszéltük ma a Pistivel hogy már tutttti sokkal nagyobb,  és mekkora lesz majd mire újabb uhu-ra kell menni...

 

Ma elmentem "sajátnőgyógyászhoz". Pusztán csak azért, hogy végre én is meglobogtathassam a papírom és bejelentkezzek jövő csütörtökre egy ultrahangra.

 

Nézegette a doki a papírt, melyen a méretek és az elbocsátó szép üzenet van, én meg ekkor egyetlen kérdéssel elindítottam valamit, valami nemistudommit, pusztán egy ártatlan kérdéssel, ami a mai napot egy csapásra életem legbizonytalanabb és egyik legsírósabb napjává változtatta és jelenleg nem tudom, hogy hét közepéig, hogy telik el az idő.

Ugyanis a doki nézte a papírt, örült, és én abban a pillanatban megkérdeztem hogy nem kicsi a korához a 2,7 mm? Azt mondta, hogy 6+3 - on okés, meg már azóta úgyis nőtt, de majd a jövő heti ultrahangon kiderül. Mondtam, aha csak én eddig mindig nagyobbakról olvastam... Erre azt mondta, hogy nem kell az internetnek hinni, szépen nyugodtan kell lenni, hisz ezek a picúrok napról napra úgyis nőnek... És aztán elhangzott az, amitől most megint 10 cm-el a föld fölött lehetnék de nem vagyok: 

"Tudja mit? Megnézzük és megnyugszik." Mondom, ha ez nem baj a babónak akkor oké. Azt mondta, hogy az jobban baj, ha agyalok feleslegesen.

 

Aztán jött a hidegzuhany: Nagyon ne ijedjek meg, de a baba ugyanakkora mint csütörtökön volt, és ő egyáltalán nem lát szívműködést...

 

Szóval nem, nem nőtt. Egyáltalán nem nőtt. És ha még a szívpulzáláson nem is akadok fenn - mert azt valóban uhu gépe válogattja ilyen csöppnél, de nem nőtt a baba!!!! :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'(

 

Most mindenki mondhatja hogy megnő meg még nőhet, de ennyire kicsinél már legalább 1, 1,5 mmes növekedésnek kellene lennie... Ezt a doki is mondta. De azt is hogy persze, ne temessem el magam és jövő hétfőn vár és akkor meglátjuk hogy mi lesz...

 

Aztán most értem haza. Közben azon kattogott az agyam hogy hétvégén ittalvósvendégek jönnek, akiknek mi szerveztünk programot. Szóval nem akarom a hétvégét is bizonytalanságban tölteni.

Csütörtökön 11.40-re megyek a Magzati Diagnosztikai Központba. Hátha ha csak tényleg, nemistudom, hátha nő.

 

:'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'(

 

Bejelentés :)

Az ultrahang után meglátogattuk mindazokat, akik még nem tudtak a 4. lombik akciónkról :)

Kisbabának mindkét szülőpár és a Mami is nagyon-nagyon örült :)

Először Anyáékhoz mentünk.

Írtam korábban, hogy előző nap született a sógornóm kisfia, így az a kép is nálunk volt - telefonban - amit a kórházban csináltunk a babáról. Anyuék körülállták a telefont, majd Pisti mutatta és kommentálta a babafotót:

"Itt van Anyuék unokája..." majd előrántotta az uh képünket....

"Ő meg itt a Ti unokátok" Anyu először azt hitte, hogy nagyon durván átverjük. Aztán úgy kellett bizonygatni, hogy hát az én nevem van az uh fotón :) Majd végül tudatosodott benne és alig tudtak szóhoz jutni :) Nem is sírt, - pedig mindig szokott -, annyira lesokkolódott :) Hozzátartozik hogy kb 2-3 hete kérdezgette már tőlem, hol tartunk a Kaáliban, mikor lesz már beültetés, mit mond a doki, "mikormárvalami". Én meg kitérő válaszokat adtam... /piszkoshazudóslány/

Este átmentünk Pisti szüleihez. Ott ugyanez a verzió volt a babaképpel.

"Itt az unokátok"

"Itt pedig a másik unokátok" Pisti apukája nem tudott szólni úgy örült, és - ha nem látom nem hiszem el - toporzékolt :)

Aztán felhívták Anyáékat és együtt örömködtek. Meg másnap is hívták egymást, hogy ki, hogy tudott aludni a hírtől... :) :)

Maminak meg úgy mondtam el, hogy elővetettem vele egy vonalzót, hogy nézze meg rajta mennyi a 2,7 mm :) Sírt nagyon ! :)

Az első ultrahang :) 6+3 :) avagy a 100. bejegyzés :) :)

Ma vagyok 6 hetes és 3 napos várandós. Mint időközben kiderült,  3 nappal kisebb mint ahogy én számítottam, mégpedig a punkció napja miatt...vagyis, jól számolta Anetta :)

Megjártuk az Intézetet.
Pisti elé a munkahelyre 11-re mentem, de már ekkor azt hittem megzakkanok. 11.20-ra értünk oda. A félelem, izgalom, miután odaértünk sem csitult bennem, már remegtem. Aztán végre szólítottak, és bejött Pisti is. Persze ő nyugtatgatott, és ezzel még tovább növelte a felfokozott idegállapotomat...
/olyannyira, hogy mondtam még a Krizsa dokinak uhu előtt, hogy ha most gond lesz, akkor a Dunának megyek....természetesen kinevetett/
Itthon még úgy gondoltam, hogy majd jól megnézem a doki arcát miközben vizsgál, aztán az arckifejezéséből máris levonok bizonyos következtetéseket, de ott annyira papírkutya voltam, hogy csak a plafont bámultam és minden másodperc ólmos perceknek tűnt...Nem mertem a dokira nézni. Rosszul lettem, annyira ideges voltam! Úgy éreztem, hogy a szívdobogásomnak már rendesen hangja van.
Csak az járt a fejemben: Úristen! Végre valaki mondjon már valamit... Lehet, hogy még most nincs szívhang? Vagy van? Vagy mi van már? Miért nem lehet szólni mááárr???? Egyáltalán ott a baba?
Aztán végre megtört a jég! Egyszercsak megszólalt Krizsa doki:
 

Martina, itt is van, minden rendben van!! Nézzék csak!! Itt a petezsák, itt a szikhólyag, és itt a Babájuk!
 Ezzel eljött a pillanat, amire oly régóta készültünk! Láthattuk a babánkat! A mi babánkat akit már úgy vártunk!!

2,7 mm :) :) Az én kis-nagy culám!! A doki dícsérte, mosolygott, én meg nagyon-nagyon néztem a monitort mert mutatták a szívpulzálást, de nem tudtam hirtelen, hogy hová is kell nézni... :)

/Egyébként majdnem elfelejtettem leírni azt a mondatot, amitől még most is könnybe lábad a szemem: A doki azt mondta:  Martina, és most nézze meg a kisbabája szívverését!! /

Aztán végre láttam. Nem ver még olyan gyorsan, mivel még picike, de azt mondta a doki, hogy ennyi idősre ez nagyon-nagyon szupi!! No onnantól kezdve a párbeszéd a doki és én köztem:

"Akkor él a babám?!"
"Igen, él a babája!"
"Jajjistenem él a babánk!!"
"Igen, él a babájuk!!" - de itt már nevettek a Pistivel és a nővérrel :)  
"Akkor él a babánk!!"
 

Számomra ez életem, eddigi legszebb napja!!!!!!!!!!!!
Szép volt az esküvőnk is, de ez, hogy bennem van egy pici élet, ez mindent felülmúl! Továbbá elkapott az a bizonyos már sosem leszek/leszünk "egyedül"/"magunk" érzés!!

 

Nem győztünk köszönetet mondani mindenkinek. Ja és nem győztem ölelgetni Krizsa dokit, :) <3 aki cukorborsó királyfi volt! És ő is nagyon boldog. Tényleg látszott rajta, hogy örül Nekünk, örül Kisbabának! Azért nagy nehezen abbahagytam az ölelgetését, gondoltam hagyok belőle másoknak is. Úgy szeretek mindenkit! Kisbabát, a szervrendszereimet, a Pistit, a Krizsa dokit, Titeket!! :) :) <3 <3

A Kaáliba már nem kell többet menni. Kaptam egy papírt, amivel mehetek a nőgyógyászomhoz terhesgondozásra. Két hét múlva javasolt a következő ultrahang. Mondtam a dokinak, hogy egyrészt ez szuper, másrészt meg szomorú, hogy nem látom őt. Remélem ha a következő babáért megyünk, akkor csodával határos módon még ott lesz, és nem megy addig el máshová :)

Ma már elmondtuk Anyuéknak, akik alig hitték el. Elmondtam a nagyimnak :) és majd este megyünk át a Pisti szüleihez /ami azért lesz vicces mert sógornőm tegnap szült, szóval tegnaptól nagyszülők :) /

 

ANNYIRA DE ANNYIRA BOLDOGOK VAGYUNK!! BABÁNK LESZ!!

Akkora szeretet, meg boldogságáradat van bennem, hogy elmondani nem lehet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
KISMAMA VAGYOK!!

 

Lányok! Mindenkinek ilyen fantasztikus csodát kívánok, és legalább ilyen - szinte megfogalmazhatatlan - túlcsordult szivet-lelket kívánok mint ami most Nekünk van!!