Az első ultrahang :) 6+3 :) avagy a 100. bejegyzés :) :)

Ma vagyok 6 hetes és 3 napos várandós. Mint időközben kiderült,  3 nappal kisebb mint ahogy én számítottam, mégpedig a punkció napja miatt...vagyis, jól számolta Anetta :)

Megjártuk az Intézetet.
Pisti elé a munkahelyre 11-re mentem, de már ekkor azt hittem megzakkanok. 11.20-ra értünk oda. A félelem, izgalom, miután odaértünk sem csitult bennem, már remegtem. Aztán végre szólítottak, és bejött Pisti is. Persze ő nyugtatgatott, és ezzel még tovább növelte a felfokozott idegállapotomat...
/olyannyira, hogy mondtam még a Krizsa dokinak uhu előtt, hogy ha most gond lesz, akkor a Dunának megyek....természetesen kinevetett/
Itthon még úgy gondoltam, hogy majd jól megnézem a doki arcát miközben vizsgál, aztán az arckifejezéséből máris levonok bizonyos következtetéseket, de ott annyira papírkutya voltam, hogy csak a plafont bámultam és minden másodperc ólmos perceknek tűnt...Nem mertem a dokira nézni. Rosszul lettem, annyira ideges voltam! Úgy éreztem, hogy a szívdobogásomnak már rendesen hangja van.
Csak az járt a fejemben: Úristen! Végre valaki mondjon már valamit... Lehet, hogy még most nincs szívhang? Vagy van? Vagy mi van már? Miért nem lehet szólni mááárr???? Egyáltalán ott a baba?
Aztán végre megtört a jég! Egyszercsak megszólalt Krizsa doki:
 

Martina, itt is van, minden rendben van!! Nézzék csak!! Itt a petezsák, itt a szikhólyag, és itt a Babájuk!
 Ezzel eljött a pillanat, amire oly régóta készültünk! Láthattuk a babánkat! A mi babánkat akit már úgy vártunk!!

2,7 mm :) :) Az én kis-nagy culám!! A doki dícsérte, mosolygott, én meg nagyon-nagyon néztem a monitort mert mutatták a szívpulzálást, de nem tudtam hirtelen, hogy hová is kell nézni... :)

/Egyébként majdnem elfelejtettem leírni azt a mondatot, amitől még most is könnybe lábad a szemem: A doki azt mondta:  Martina, és most nézze meg a kisbabája szívverését!! /

Aztán végre láttam. Nem ver még olyan gyorsan, mivel még picike, de azt mondta a doki, hogy ennyi idősre ez nagyon-nagyon szupi!! No onnantól kezdve a párbeszéd a doki és én köztem:

"Akkor él a babám?!"
"Igen, él a babája!"
"Jajjistenem él a babánk!!"
"Igen, él a babájuk!!" - de itt már nevettek a Pistivel és a nővérrel :)  
"Akkor él a babánk!!"
 

Számomra ez életem, eddigi legszebb napja!!!!!!!!!!!!
Szép volt az esküvőnk is, de ez, hogy bennem van egy pici élet, ez mindent felülmúl! Továbbá elkapott az a bizonyos már sosem leszek/leszünk "egyedül"/"magunk" érzés!!

 

Nem győztünk köszönetet mondani mindenkinek. Ja és nem győztem ölelgetni Krizsa dokit, :) <3 aki cukorborsó királyfi volt! És ő is nagyon boldog. Tényleg látszott rajta, hogy örül Nekünk, örül Kisbabának! Azért nagy nehezen abbahagytam az ölelgetését, gondoltam hagyok belőle másoknak is. Úgy szeretek mindenkit! Kisbabát, a szervrendszereimet, a Pistit, a Krizsa dokit, Titeket!! :) :) <3 <3

A Kaáliba már nem kell többet menni. Kaptam egy papírt, amivel mehetek a nőgyógyászomhoz terhesgondozásra. Két hét múlva javasolt a következő ultrahang. Mondtam a dokinak, hogy egyrészt ez szuper, másrészt meg szomorú, hogy nem látom őt. Remélem ha a következő babáért megyünk, akkor csodával határos módon még ott lesz, és nem megy addig el máshová :)

Ma már elmondtuk Anyuéknak, akik alig hitték el. Elmondtam a nagyimnak :) és majd este megyünk át a Pisti szüleihez /ami azért lesz vicces mert sógornőm tegnap szült, szóval tegnaptól nagyszülők :) /

 

ANNYIRA DE ANNYIRA BOLDOGOK VAGYUNK!! BABÁNK LESZ!!

Akkora szeretet, meg boldogságáradat van bennem, hogy elmondani nem lehet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
KISMAMA VAGYOK!!

 

Lányok! Mindenkinek ilyen fantasztikus csodát kívánok, és legalább ilyen - szinte megfogalmazhatatlan - túlcsordult szivet-lelket kívánok mint ami most Nekünk van!!