...

Egy ideje már nem írtam erre a felületre, az ennek oka az, hogy nem igazán van mit, és amit pedig le lehetne vésni az nem igazán ide tartozik...

Amióta írom ezt a blogot, törekedtem arra, hogy a magánéletet csak érintőlegesen keverjem ide, "merthát" nem ezért hoztam létre.

Volt aki nagyon kedvesen érdeklődött, hogy azért vagyok-e ilyen csendben mert babás lettem.. :)

 Jelentem még nem. DE! Pisti is és én is javultunk, annál is inkább, hogy a januári éhgyomri cukorja 9,5 volt, most 5,6 az enyém 5,6 volt, és most 4,4. Mondjuk a TSH-m nem az igazi még, de remélem változik.

Most a minden, jó, minden szép lesz állapotomat élem. Nagyon pozitívan gondolkodom mindenről. Remélem úgy is lesz ahogy megálmodtam magamnak.

Teljes egészében a mának élek, és - ha lehet így fogalmazni - a fiatalság-bolondság napoknak.

Tervezek némi léleksimogatót magamnak/magunknak. Megyünk szórakozni, évfordulózni és a legérdekesebb: elmegyek egy műtermi fotózásra is. Csak én. Ez amolyan nőiesség megtartó-, fokozó, önbizalom növelő dolog számomra. Annál is inkább hogy már korábban kigondoltam, szeretnék szép, unokáknak mutogathatós képeket a 30 éves korom előtti és 30 utáni önmagamról.

Természetesen ruhás képek :)

Más. Bizonyára emlékeztek még, hogy meggyászoltam a babámat. Minden babás dolgomat beletettem egy dobozba, vettem virágot, gyújtottam mécsest és megvettem a gyűrűt amit aztán hordtam.

Telt-múlt az idő, a fájdalom csak némiképp lett enyhébb, de valahogy úgy gondoltam, hogy a dobozt elrakom szem elől, mert úgy könnyebb lesz. Így is lett. A gyűrűt hordtam változatlanul. 

/Most cseng a fülembe amit még Nikolett írt, hogy anno félelelmetes volt rájönnie, hogy le kell vennie az angyalkát a nyakából..../

Már egy ideje gondolkoztam rajta, hogy elrakjam a gyűrűt...

Aztán hétvégén beszéltem valakivel.  Olyan látó-féle a nő, nagyon szimpi,  -majd esetleg még írok róla - és az ő tanácsára tegnap szépen visszaadtam mindent a földnek ahogy kellett..

Magyarán szépen elégettem minden papírt, doksit, papír tesztet , uhu képet. Mindent ami az elmúláshoz kötött. A gyűrűt is eltettem. A hamvakat elszórtam. 

Nem volt látványos megkönnyebbülés mert azon már túlestem. Kicsit sírtam, de teljesen nyugodt lélekkel konstatáltam, hogy igen lezárult. 

Most nincs szomor.

Sosem felejtek, várjuk vissza, akár őt akár mást. A lelkem mélyén érzem, jó hogy ezt megléptem.

Most újra elkezdődhet az örömteli várakozás.