Csodás volt szülni

Csütörtökön kellett befeküdni a kórházba 41+0 napon. Megvolt az aminoszkópos vizsgálat, ami után kb négy órával rendszresen fájt alul a hasam kb 5 percenkét 50 mpig. Ennek okán nem aludtam, csak 5-6perces etapokban, de az aznapi ctg n mutatott fájast.

Másnap is megvolt a periodikus fájdalom, kicsit lökött is rajta az egy szem prosztaglandin amit reggel 7kor kaptam. 11kor ctg ami volt vagy egy órás, nulla fájást mutatott és sajnálkoztak, hogy akkor valószínűleg vasárnapi indítás lesz ebből, azért is mert annyira de annyira fenn van Lelle feje, hogy hihetetlen.  Az orvosom megvizsgálta a méhszájat  ami nagy meglepetesére a majdnem zártból lett egy ujj előző naptól. Ő is mondta, hogy az alhasi fájdalom nem igazi szülèsi fájdalom, de indulgat, nyílik a méhszáj ès jön le a baba feje. De mondta, hogy ez még szülninkevéske, azonban ha nem bánom, csinálna ma is aminoszkópiát, hiszen úgy vagyunk nyugodtak. Abban a pillanatban Lelle baba burkot repesztett, én meg hirtelen azt hittem, hogy lepisiltem a dokit. :) Ő is örült, én pedig annál is jobban. A nagy mosoly kb. 1 óráig még tartott. Utána a ctg nulla fájás, de én már ezzel a fajdalommal is kiegyeztem volna mert már ez is brutális volt. Ugye Lelle feje iszonyatosan magasan volt mindig és rekordidő alatt ékelődött be. Na ezért fajt az alhasam, de a szülésznő mondta, hogy szüléshez az a jó fájás ami fent is fáj. Hát ilyen nem volt.

Kb 3-4 felé bemehettem a kádba és ideig-óráig fájdalomcsillapító hatással bírt. Megérkezett Pisti,  és 17.30kor kiszálltam a fürdőböl. A szülésznőm azt mondta, hogy 18.00ra jön vissza az orvosom, bekötik az oxitocint és 21.00 ra megvan Lellelány. Becslése jó volt, és csak azért csúsztunk mert a doki késett, így az oxi adagolás is később kezdődött el. Mit ne mondjak, Nekem oxi nélkül is iszonyatosan fájt -az alhasi fájdalom ahogy jött lejebb a Babám. Konkrétan már beleharaptam a saját kezembe. Ja és szülés közben vizsgálnak ám: mikor? Akkor amikor fajás van. Üvöltöttem. Erre jött rá 3 nagy adagnyi oxitocin amitől már kb nem voltam önmagam, mert így abszolút nem volt fajásszünet, csak amikor már Lelle feje eléggé lekerült. Ja. És a fajásszünet is fáj, csak nem annyira. Egyébként az volt/van baj nálam, hogy hiába a baromi sok oxi, nem jöttek azok a hullámvonal szerű fájások. Konkrétan ez akkor derült ki számomra amikor már könyörögtem, hogy szedjék ki a gyerekem mert elpusztulok.  Akkor hallottam amit a szülésznő és a doki beszélt, hogy így nem haladunk előre.  Borzasztó volt realizálni. Aztán valahogy mégis elértük a kitolási szakot mert eltűnt a méhszáj 21.15 magasságában.  Kitolási szak. A legelsőt én szúrtam el, után a többinél már odafigyeltem. Viszont nem történt semmi. Ekkor a dokim szólt hogy tolásnál nyomni fogja le a hasam. Ok. Akkor sem történt semmi. Vagyis de:elkezdett csökkeni Lelle szívhangja. Elakadt. Ekkor már 3 doki 1 szülésznő és 1 neonatológus volt benn. Itt 3 választás volt, mind a gyerek egészségèért: 1 sürgősségi császár altatással, vákuum, vagy adunk 1-2 percet annak, hogy megszülöm a gyereket. Úgy döntöttek utóbbi. Az egyik doki támasztott, a másik préselt velem együtt, az orvosom pedig könyékig bennem, és húzta a gyereket. Ennél a pontnál már rajtam múlt minden és valami emberfeletti erőm volt. Csak az volt az eszemben, hogx vagy most az én fájdalmammal nem törődve megszülöm azonnal, vagy maradandó károsodása is lehet.  Ezt pedig nem érdemli. Így esett tehát hogy néhány tolásból meglett Lelle és hála az égnek egészségesen jött a világra.  Örülök, hogy a dokik is èszen voltak, illetve, hogy tényleg létezik az az erő ami a szülő nőket előreviszi.

Születés után kiderül a probléma: Lelle lábára volt többször tekeredve a zsinór, így hiaba akart Ő lefelé jönni, visszahúzta.

Ezt az összefoglalót még vasárnap írtam, és eszem ágában nem volt azt gondolni, hogy ez idővel megszépül. Persze, ez egy "jó"szülés volt mert itt a Lellelány, és szeretnék még szülni, de ennyi. Összességében a szülèsem borzasztó volt. Hánytam, -és minden egyéb más-üvöltöttem, megállt a folyamat. Szültem de szörnyü volt. Ezen nincs minek szépülni. Lehet, hogy következőleg császárt akarok, nem kívanom el ezt többet.

Nos ez volt vasárnap.

Kedd hajnalban újra és újra visszanéztem a szülőszobán készült képeket ès ömlöttek a könnyeim. -most is- . Ugyanis úgy gondolom kedd óta, hogy ez a szülés ÉLETEM LEGSZEBB munkàja volt, és április 24-ének éjszakája volt életem legszebb èjszakája, amit újra és újra át akarok élni. Minden egyes pillanatát! MINDEN PILLANATÁT, hisz úgy volt gyönyörű ahogy volt! És újra akarok szülni, csakis természetes úton ala natur ahogy most. Azt akarom, hogy a szülőszobás pillanatokra mindig emlékezzek amíg csak èlek, és legszívesebben minden egyes nap újranéznèm mint egy filmet. Már csak azt sajnálom, hogy néhányszor kontrollt vesztettem, ezen "javítannék" legközelebb. Hát így. Újra akarom! Ugyanazt a dokit, Pistit, ugyanazt az élményt.

Pistiről külön nem írtam még. Borzasztó összeszedett volt, sokat segített, viszont mindent látott, hallott, így jól meg volt ijedve sokszor. Ő, akinek mèg egy vèrvétel is ájulásig fajulhat, 180 fokot fordulva volt mellettem.

Legközelebb jövök a gyermekággyal, és a hazajövős vègigsírok sztorimmal.

Addig is: Lellelány keveset eszik mint a kismadár, keveset alszik, és ma egy hetes és Ő a mindenünk!