Fészbúk/Én is ANYA VAGYOK!

Igen, néhány emberen kibuktam. 

Sosem kultiváltam azt, - még lombik előtt sem -, ha a nő kiteszi a fészbúkra a méhét. Főleg a hüvelyi ultrahangost. Ezt most nem bántó szándékkal írom, ez az én véleményem, egyszerűen nem tartom odavalónak. Szerintem ezek intim pillanatok/képek amelyeknek otthon a helye, nem egy közösségi oldalon. 

E meggyőződésem pár évvel később tovább gyűrűzött, amikor elkezdtem lépkedni felfelé a gyermekvállaláshoz vezető lépcsőfokokon. Még most is megdöbbent, és irigylem is azt az "édes tudatlanságot" ami áthatja ezeket a nőket. Szinte hetente látok friss ultrahang képeket. Félreértés ne essék, nem sajnálom tőlük, hanem számomra elképesztő, hogy mennyire tutira vesznek mindent. Mennyire fix és megmásíthatatlan az a kétcsíkos terhességi teszt, ami fél órán belül "apuka" és "anyuka" oldalán is megjelenik? És lájkolni kell ám! Mennyire lehet fix az a terhesség, ahol 2 petezsákot látnak az 5 hetes ultrahangon és már aznap ikerkocsit akarnak venni?

A biztosítékot mégis az verte ki nálam, amikor egy uhus fotó alá oda volt írva kék tollal, hogy "hat hetes vagyok ám apa"... és ott volt mellette az elsárgult pisiteszt  No meg amikor kiírták, hogy "szülünk". És ez fenn a fészbúkon!? Ennek nem otthon/kórházban van a helye, hogy a saját pillanataikat saját maguk éljék át, és csak azzal foglalkozzanak? 

Bár hozzáteszem, mi is onnan tudtuk meg egy nagyon közeli családtagról, hogy terhes, amikor lájkolni "kellett" a 11 hetes uhus fotót...

Még egyszer leszögezem: az én blogom, az én gondolataim. Mindenkit szeretek, főleg a babákat, viszont az egy hónapnyi várandósságom alatt szívesen merítettem volna ezen nők "tutiraveszünkmindent" és "mindenfasza" poharaiból. Komolyan irigylem ezt az állapotot. Egyáltalán nem mondom, hogy én nem fogok mindent de mindent dokumentálni. Annyit várok a babá(k)ra, úgyhogy nagyon is. Mindent! De nem egy közösségi oldalon, ahol az utoljára óvodában látott ismerős-, valamint a volt munkahelyről az ikszedik emeleti, "vele csak ebédnél találkoztam eddig" emberke is beleláthat az életembe. Tutira fogok én is kismamás fotókat készíttetni -ahogy magam ismerem lehet, hogy két sorozatot is -, mert nehogymár nem érdemlem meg, fogok babafotókat is készíttetni, mindent de mindent. Magunknak.

Részünkről tényleg csak az fog kikerülni, ami a várakozás csodáját mutatja be rajtunk keresztül, és kellő óvatossággal fogok kezelni mindent. 

Hamarosan. :)

A várandósság egy csoda. Csoda az élet, és az, hogy egyáltalán keletkezhet. Egy testben egy másik, és a nő növeszti, táplálja, ez fantasztikus! De ne csináljuk már azt, mint néhány ismerősöm, hogy folyamatosan hátba kell veregetni, azért, hogy ő szuperkirálynő, hogy szült egy gyereket!!!!!??

Ami még szintén érdemel néhány gondolatot részemről az az, hogy néhány ősanya - nem általánosítok, leszögezem, mindegyikőjüket személyesen ismerem -,  minden nap telenyomja az oldalakat az alább olvasható - egyébként gyönyörű bejegyzésekkel -, de ez már a sokadiknál unalmas, főleg úgy hogy ismerem az illetőt és ad1: egyáltalán nem olyan, mint amilyennek ezen idézetekkel körbeírja magát, ad2:nem igazán kellett megharcolnia semmiért az életben - a gyerekért sem, és egy álom a babája -, az én küzdelmemet speciel ismeri, és a "szóra sem érdemes", vagy épp "nevetséges szenvedés" kategóriába sorolja, hovatovább, még örül is a nyomoromnak.

"Az anyaság alázat. Szolgálat és lemondás. Élethosszig tartó aggódás. Önismereti lecke. Kétkedés és hit magadban. A hited őbenne. Az ő hite tebenned. Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre. Könnyek a zuhany alatt. Végtelen fáradtság. Végtelen káosz és mindent elsöprő harmónia. Ismeretlen szívelszorulás. A szeme a szívedben. A hangod az övében. A mosolya mindenhol. Az illata a lelkedben. Szövetség vele. Az anyaság kötelék. Ragaszkodás és elengedés. Kérdések magadnak, válaszok magadtól. Az anyaság áldozat. És mindenekelőtt hála. Hála annak, akit megszültél; és annak, aki téged megszült."

"Hordoztam gyermeket a szívem alatt. Aludtam úgy, hogy kisbaba feküdt a mellkasomon. Pusziltam bibiket, gyógyítottam megtört kis szívet, lepukiztak, lepisiltek és éjszakákat töltöttem karosszékben. De most sem tenném másként! A testem bár nem tökéletes, de ha belenézek a tükörbe egy anyukát látok, aminél nincs nagyobb dicsőség vagy áldás."

Nők százai szenvednek hasonló problémákkal mint én, így azt hiszem méltán igaz rájuk is, amit akár én is posztolhatnék: 

Az anyává válás alázat. Harc és lemondás. Egy végtelennek tűnő küzdelem, melyben megharcolsz önmagaddal, megharcolsz a kapcsolatodért, megharcolsz a szerelmedért.  Az anyává válás hit. Hit önmagadban, hit, hogy minden rendben lesz. Bizonytalanság és várakozás. Áldozat, melyet nap mint nap hozol, a néha értelmetlennek tűnő állapotban. Türelemre tanít, némelyeket összébb kovácsol, némelyeknek a véget jelenti. 

Már régóta ANYA vagyok. Hiszen 5 műtétem volt azért, hogy ANYA lehessek. Mert, rengeteg kudarcot és pofont éltem át az élettől azért, hogy Ő(K) legyen(ek). Ugyan még nem cseréltem kakis pelenkát, nem keltem fel éjjel síró csecsemőhöz, de szemrebbenés nélkül injekciózom magam, és mindig azt csinálom amit éppen "kell" ahhoz, hogy a célom elérjem. Rengeteg vérvételen, és fájdalmas vizsgálaton vettem részt.   Lemondtam számomra sok élvezetes dologról azért, hogy Ő(K) legyen(ek) Nekem. Voltam már határtalanul boldog, pár nappal később elesett és végtelenül szomorú. Éreztem a fájdalmat, érzetem azt, hogy minden elveszett és legszívesebben elbujdosnék, de minden egyes alkalommal győzött az optimizmus. Erős vagyok. Már régóta ANYA vagyok.