Mindennapi élet, ünnepek, érzések

Ma szülinap van a munkahelyen. No, nem fennállást ünnepelünk, hanem egy kolléganő szülinapját. Szűk körben - 5-6 ember, akivel napi kapcsolatban vagyunk- mindig felköszöntjük egymást. Január végén, a névnapomkor jöttem rá, hogy ez így vagyon, és jól meg is lepődtem. :) Nagyon jól esett, és még száz szerencse, hogy valami fura indíttatásból aznap reggel vettem egy nagy doboz mézes puszedlit. Mit ne mondjak, elfogyott. :) 

A munka megfelelő, akivel egy szobában vagyok csúcsszuper nő :) Nagyon bírom :) És kb. még 3 ember van, akivel hasonló nexusban vagyok az emeleten. A többiek zárkózottabbak, meg gondolom nem mindenki szereti a bőbeszédű emberkéket. Kb. ennyit a munkahelyről.

Azt már írtam Nektek korábban, hogy a novemberi missed ab óta választóvíznek érzem a december végén indult új ciklust. Valahogy ez lelkileg is jó hatással volt rám. Egészen addig a letargia és a mély szomorúság volt rajtam. Egy kegyetlen mardosó érzés, ami bármikor és bárhol rámtelepedett. Ez a mellkasszorítós, szívfájdalmas szomor. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy most már nem vagyok képes könnyet ejteni a Baba végett, dehogynem. Ha nagyon sokáig beszélünk a veszteségünkről, akkor elsírom magam, de az már nem az a kétségbeesett, "nemtudommilesz" sírás. 

A privát életben ÉLEK, ÉLEK, ÉLEK. A szó legszorosabb értelmében. A múlt hónapban szinte minden hétvégén ünnepeltük valakit. Jó nagy bulik voltak, s még egy ottalvós mizériát is megejtettünk.  Majd hó végén egy meglepetésbulival ünnepeltük a barátnőm szülinapját, délután gokartozni voltunk, este pedig szórakozni mentünk.  Annyira jó volt,  olyannyira, hogy 21-én pénteken, csajos buliként megismételjük ugyanezt. Ja, és a névnapomra rúdtánc kupont kaptam a Szandi barátnőmtől. ???!!! Nem őrült ??! :) :)
Ő is vett magának, februárban beváltjuk, hátha ragad ránk valami alapon :) :)

Anno 2008-ban, mikor Pestre költöztem, azt éreztem, hogy enyém a világ, és nem számít semmi, csak, hogy élvezzek ki mindent ami van.

Most szintén valami ilyesmit érzek. Azt, hogy ismét mellénk fog állni a Jóisten, sors, szerencse, ki minek veszi, -és nagyon, de nagyon azt érzem, hogy a tavaszi stimulációból ismét várandós leszek. Addig is, vidáman, élettel telve élem a mindennapokat.

Pistivel is szépen vagyunk. A múltkori - várakozásom ellenére - rossz TSH eredmény után még jól kibuktam neki, sírtam, ő is sírt egy sort, azóta vagyok a "mindenjólesz a többitmegleszarom" állapotban. És most összhang van megint köztünk. Tegnap még vacsit is főzött Nekem.Cukiiii!!!!

/Itt is köszönöm a múltkori hozzászólásokat, azért megnyugtat, hogy másnál is vannak gondok, még olyanoknál is, akikről nem is feltételeztem volna./

Bár most mindent jónak érzek és felhőtlennek, nem tudom, hogy meddig fog tartani ennek az intenzitása, úgyhogy ismét elkezdtem kineziológiára járni. Nekem ez a múltkor is sokat segített, rengeteget lendített a felfogásomon, a lelkivilágomon.

Most egy másik szakemberhez kerültem, ugyanis tavaly még a Solya barátnőm csinálta az oldásokat, akinek azóta van egy három hónapos babója, így ő elég elfoglalt mostanság :) 

Szóval most az új helyen, az új kineziológusnál, újra vázoltam az elmúlt 3 és fél év küzdelmeit, megbeszéltük az elkövetkezendő kezelések menetét, és jól el is telt másfél óra, úgyhogy érdemben jövő héten kedden tudok nyilatkozni, akkor lesz ugyanis az első igazi oldás.