Munkahely, angol, szomor, regeneráció

Ugye felvettek a hétfői nappal 6 órás munkakörbe 3 hónapra. Ügyintézek, de ezt már korábban is írtam. Szerdán behívott a felettesem és elmondták, hogy egyébként jók a referenciáim, és úgy egyébként szimpatikus és kommunikatív vagyok, és egyébként az egyik munkaerő szülési szabira megy, így mit szólnék egy teljes 8 órás, határozatlan idős álláshoz náluk? Kellene ez nekem?

Háthogyaviharbanekéne! Ma született végleges döntés - megjegyzem 4 napja ismernek - és elnyertem a pozíciót. Úgyhogy lassan átírják a szerződésemet :) Ja, és mondtam a lombikot, úgy látszik ennek ellenére is kellettem.

Egyébként nagyon kedves a társaság. Jelenleg egyedül vagyok egy irodában, - vagyis most egy tárgyalóban - mert a sok iratnak amit szétraktam kell a hely :) de majd átköltöztetnek máshová.
Csakhogy ne legyen kerek minden, természetesen a kismamának kell betanítania, aki alig fér már az asztal mögött a hasától....

Újra elhatároztam, hogy lejárok angolra. Szerdán volt az épp aktuális. El is indultam szépen, de olyan vastag hatalmasságos köd volt, amitől papírkutya lettem, úgyhogy az utam közben a legelső körforgalomnál "hazairányba" fordultam. Nemhogy ködlámpával, elakadásjelzővel és 20-al ment mindenki! Féltem no...
 

A lelkem még mindig össze van törve. Nagyon. Hullámokban tör rám a végtelen szomorúság és a sírás. Van hogy teljesen jól elvagyok és utána egy pillanat alatt elsírom magam. És a hogyvagytoktól mégrosszabb... a minap Pisti szüleivel váltottunk pár szót, és vázoltuk, hogy a mindennapi "hogyvagytokjajjúristen, jajjkisfiam" telefonoktól nem lesz jobb, csak rosszabb... Még a Pisti is kiborult ezen. Megjegyzem én nem sírok előtte, meg próbálok nem pont akkor összeszomorodni, ennek okán egész nap szépen elvan, és utána jön a telefon hol az apukájától, hol az anyukájától. Értem én őket is, aggódnak. Csak ezzel visszarángatnak a szomorba... :( :( így is eszünkben van minden nap...
Ezennel rovom le hálám Anyáéknak mert az MDKp-s ultrahang óta egy szóval sem említik Kisbabát, és az állapotunkról sem kérdeznek. Egyetlen egyszer mondták el, hogy bármi van segítenek, és legalább annyira fáj Nekik is, mint Nekünk, de azóta akárhányszor találkozunk másról beszélünk.

Szomorú vagyok ha várandóst látok, és szomorú, hogy a tragédiánk óta 3 ismerős is gyarapodott pozi tesztekkel. Túl vagyok azon, hogy magyarázkodjak amiatt, hogy " jajj, tudom ám, hogy ez nem jó és rossz vagyok" és nem fogom egy-két hónap múlva bizonygatni, hogy "nekem biza a szívembe melegség költözik a kismamáktól és őszintén örülök" mert nem fogok. Mert szar. Mert nyomorult érzés. A saját kudarcom visszatükröződése mindez.
Most úgy érzem fényévekre kerültünk mindentől... :(

A testem regenerálódik. Szerintem holnaptól már nem kell a tisztasági. Ámbár a hormonális rendszerem mielőbbi teljes visszaállásával kapcsolatban vannak aggályaim. Nem másért  mint a progreszteron szintért. Úgy gondolom, hogy még mindig magas lehet az érték, mivel toltam a 3*2 utrót és a NAPI egy ampulla Prontogest-et. Remélem megjön még decemberben és nem vág haza. Úgy érzem ha megjönne már akkor kicsit jobban érezném hogy kerek a világ.

Most pedig teszek ide mikulást mert ma este jön :) :)