Nos gondolkoztam

azon, hogy mi legyen ET után...

 

Amikor kiderült, hogy meddőség - fújmámilyenszó - és hogy lombik lesz, akkor másról se szólt az életem/életünk csak erről, csak a leendő várandósságról. Bújtam a netet, informálódtam, regisztráltam egy csomó fórumra, és facebook csoportba. Mindenhol napi - sőt óránkénti szinten jelen voltam, az elején azért, mert szívtam magamba a tudást, majd azért, mert már benne voltam a sűrűjében és mindenről tudósítottam... Máig hihetetlen ez Nekem... Nem is tudom, akkor valahogy ez tűnt a legjobb dolognak/ötletnek részemről. Mindenki mindent tudott. Minden tünetet, vagy épp nem tünetet a neten vitattam meg.

Tavaly szeptemberben volt az első stimulációm, majd ez év tavaszáig lement a 3 sikertelen beültetés, 6 fős, 5 napos blasztó babákkal. A harmadik idén márciusban volt. Akkor már finomabban, de még mindig fórumoztam, ennek okán még mindig, minden nap figyeltem magam, és akaratlanul is hasonlítgattam magam össze a többiekkel. És mint később rájöttem, egyszer sem tudtam elengedni a témát, pont ezért, bárhogyan is szerettem volna. Mindig is akartam egy olyan beültit, ami után úgy teszek mintha mi sem történt volna. Hát sose jött össze. Most megpróbálnám...

 

De az nem azt jelenti hogy inenntől nem hallotok Rólam!! Csupán annyi, hogy kicsit mérsékelném a beültetés utáni helyzetjelentést.

 

Tudjátok, hihetetlen hogy nem csak egy-két ember olvas, hanem derülnek ki fórumokon, csopikban, hogy ők is régóta olvasnak ám, és a háttérből drukkolnak Nekünk. Ez egy fantasztikus érzés és kérlek ne hagyjátok abba!!  Nagyon nagyon jó, hogy van kihez fordulni, kinek kiönteni a lelkem, mint ahogy azt már itt megtapasztalhattátok :)  Én is sok erőt, tippet merítettem a blogokból, szóval én sem hagyok cserben senkit!! :) :)

Tervezek írni, csak nem mindennap, , mert akkor kissé belebolondulok. Inkább csak majd visszaszámolok. Azon az ördögi körön amibe bekerülök - egyik pillanatban igen sikerült, másik pillanatban sírok, hisztizek, másnap megint okés vagyok és röhögök magamon, fél óra múlva sajnálom magam...- nem biztos, hogy segít, de megpróbálnám.

Úgy tervezem, hogy kevesebbet lennék facebookon, mármint nem irkálnám mindennap, hogy vagyok, mert szerintem újat nem tudnék mondani. Van - és csodálom azt - akinek a napi szintű testével való foglalkozás után van elég lelkiereje hinni, bízni. Én asszem nem ilyen vagyok.

 

Kevesebbet szeretnék gép előtt ülni, mivel akkor szerintem elszabadulna a dr. Google meg a billentyűzet. Na ezt sem akarom.

 

Amiket viszont beterveztem:

 

- egyáltalán nem fogok feküdni;

Először is: Krizsa doki megmondta, másodszor meg: a 3 sikertelen végigfekvős beülti után én sem látom értelmét. Szerintem nem a pakolástól, vezetéstől -amit nagyon szeretek- sétától, kávézós nagy nevetgélésektől nem ágyazódnak be... Ki meg nem esnek. Szerintem. Különben is, minél többet fekszem, annál bolondabb leszek.

- karbantartom a blogot, a várandósságom alatt meg főleg :) ;

- angolozom;

- tervezem meglátogatni a Mamimat;
- elmegyek Anyával a jövő héten csajoskodni; /Anyuék és Mami sem tudja ezt a beültit - sőt, 2 barátnőn, és egy darab hugon kívül senki/

- elmegyek barátnőzni; /no a Szandi barátnőm tudja :)/

- tesztelni elvileg a 14. nap kell, vagy a 10. nap várnak vv-re szeretettel. :) szóval szerintem megyek vv-re;

 - és próbálok nem figyelni magamra, ám minden nap szeretnék úgy 30 percet relaxálni
 

Nagyjából ennyi! Nem tudom mi lesz a végkifejlet! Félek nagyon!
Félek mert soha nem volt még 2 feletti hcgm, vagyis még egyszer sem voltam várandós. Egyszer sem! És már megint megjelent az a kósza gondolatfoszlány amit utálok: bármi is van a partnerrel, bármire fogjuk, a kész embriókat beültetve már csak rajtam múlik!!